Élő Nemzetközi foci

Öt perc alatt fordított a Chelsea a Konferencia Liga-döntőben

John MACDOUGALL / AFP
John MACDOUGALL / AFP

A Chelsea hátrányból fordítva 4-1-re legyőzte szerdán a Real Betist a labdarúgó Konferencia Liga wroclawi döntőjében.

Az első félidő egyértelműen a Betisé volt, pedig a remek tavaszt produkáló Antonyt teljesen kivette a Chelsea a játékból, de a másik oldalon Ezzalzuli fickándozott, és a marokkói játékos volt az, aki Isco okos passza után a 9. percben megszerezte a vezetést a sevillaiaknak.

Könnyen növelhette volna előnyét a Betis, ám Bartra ravasz emelését kiszedte Jörgensen, majd Ezzalzuli újabb villanása után Cardoso helyzeténél egy blokkoló védő lába akadályozta meg az újabb gólt.

A Chelsea nagyon sokat birtokolta a labdát az első félidőben, de semmilyen veszélyt nem jelentett a Betis kapujára.

A szünet után viszont sokkal lendületesebben játszott az angol csapat, a Betis számára pedig nagy csapást jelentett, hogy az 53. percben sérülés miatt le kellett cserélni a mezőny legjobbját, Ezzalzulit. A Chelsea nagyon benyomta ellenfelét, és a 65. percben összejött az egyenlítés, Palmer küldte a kapu elé a labdát, amit Fernández fejelt be. Öt perccel később ismét Palmer volt a főszereplő, könnyen megverte egy az egyben ellenfelét, Jesús Rodríguezt, a beadását pedig ezúttal Jackson sodorta be.

Jackson akár el is dönthette volna a meccset, amikor egy Betis-szöglet után indított kontránál egyedül tört kapura, ám az utolsó labdaérintése borzasztóan sikerült. A Betis teljesen kifulladt, és ami nem jött össze Jacksonnak, az sikerült Sanchónak, aki kihasználta, hogy Sabaly elvétette a labdát, majd csodás lövést küldött a bal felsőbe. A végén még a rengeteget güriző Caicedo megpattanó lövése is beakadt, így 4-1-es sikerével a Chelsea lett a Konferencia Liga negyedik kiírásának győztese.

A londoni csapat a győzelmével elsőként tette teljessé az európai trófeagyűjteményét, mert korábban már megnyerte a Bajnokok Ligáját, az Európa Ligát, de elhódította a Szuperkupát és a megszűnt KEK-et is. A Betis először szerepelt európai kupadöntőben.

Konferencia Liga, döntő:

Real Betis (spanyol) – Chelsea (angol) 1-4 (1-0)
Wroclaw, Tarczynski Arena, 39 754 néző
v.: Peljto (bosnyák)
Betis: Adrián – Sabaly, Bartra, Natan, R. Rodríguez (Perraud, 46.) – Cardoso (Lo Celso, 85.), Pablo Fornals (Altimira, 85.) – Antony, Isco, Ezzalzuli (J. Rodríguez, 53.)  – Bakambu (Ruibal, 72.).
Chelsea: Jörgensen – Gusto (R. James, 46.), Chalobah, Badiashile (Colwill,, 61.), Cucurella – E. Fernández, Caicedo – Pedro Neto (Sancho, 61.), Palmer (Guiu, 87.), Madueke – N. Jackson (Dewsbury-Hall, 80.).
gól: Ezzalzuli (9.), illetve E. Fernández (65.), N. Jackson (70.), Sancho (83.), Caicedo (90+1.)
sárga lap: Antony (88.), Perraud  (90+5.),illetve Badiashile (55.), Palmer (80.), Sancho (84.)

 

A Chelsea útja a diadalig:
selejtező, 4. forduló:
Chelsea – Servette (svájci) 2-0
Servette – Chelsea 2-1

 

alapszakasz:
Chelsea – Gent (belga) 4-2
Panathinaikosz (görög) – Chelsea 1-4
Chelsea – Noah (örmény) 8-0
Heidenheim (német) – Chelsea 0-2
Asztana (kazah) – Chelsea 1-3
Chelsea – Shamrock Rovers (ír) 5-1

A Chelsea 18 pontjával első helyezettként rögtön a nyolcaddöntőbe jutott.

 

nyolcaddöntő:
FC Köbenhavn (dán) – Chelsea 1-2
Chelsea – FC Köbenhavn 1-0

 

negyeddöntő:
Legia Warszawa (lengyel) – Chelsea 0-3
Chelsea – Legia Warszawa 1-2

 

elődöntő:
Djurgarden (svéd) – Chelsea 1-4
Chelsea – Djurgarden 1-0

 

döntő:
Chelsea – Real Betis (spanyol) 4-1

Vége!

4-1-re nyert a Chelsea!

Kiütés a vége!

Teljesen kinyílt a Betis, ezt pedig kihasználta a Chelsea, Caicedo 16-oson kívüli lövése is beakadt, 4-1!

Egy kis kakaskodás a végére

Antony kapott egy sárgát, amikor odanyomott Enzo Fernándeznek, utóbbi odaszólt a brazilnak, úgyhogy lökdösődés lett a vége.

Micsoda labda volt Iscótól!

Jesus Rodríguez elé löbbölte a labdát, de James meg tudta zavarni a Betis csereemberét. A spanyolok kezezést reklamáltak, de maradt minden a régiben.

3-1!

Sancho csavart a bal felsőbe. Szépen visszavette Sabaly mellett, majd elcsavarta a hosszú sarokba. Eldőlt?

Mi volt ez a labdaérintés?!

Egy Betis-szöglet után Jackson egyedül vágtathatott a spanyolok kapuja felé, ám borzalmasan tolta meg a labdát, így Adrián kimozdulva menteni tudott.

Már a Chelsea vezet!

Megint Palmer volt az egyik főszereplő, ezúttal Jackson fejére varázsolta oda a labdát.

Ez most egykapuzás

Palmer ravaszul csavarta kapura a labdát, Adrián azonban résen volt. De most sokkal jobb a Chelsea.

Egyenlített a Chelsea!

Palmer beadásába Fernández fejelt bele, Adrián pedig csak érinteni tudta a labdát, védeni nem.

Lesántikál a gólszerző

Ezzalzuli talán a mezőny legjobbja volt, de nem tudja folytatni. Jesus Rodríguez jön a helyére.

A Betis is változtat

Rodríguez már nem tud hozzátenni a meccset, Perraud az új ember a Betisnél.

Cserél a Chelsea edző

James érkezik, fel is húzta a csapatkapitányi szalagot. Gusto számára véget ért a meccs.

Félidő!

Jó kis meccs, a Chelsea kissé gépies focit játszik, a Betis viszont nagyon szenvedélyesen futballozik, és megérdemelten vezet.

Egy perc a ráadás

Jön előre a Chelsea, de eddig kevés az ötlet. Enzo Fernández lövése egy védőről pattant szögletre, de a kornerből sem lett helyzet.

Kiejtette a kapus, de megúszta

Jörgensen ejtette ki a labdát egy kapuja elé ívelt Betis-szabadrúgásnál, a lepattanót Natan tűzte rá, de Badiashile blokkolni tudta.

Gúnyos kacaj lett a vége

Pedro Neto befelé húzott, majd ballal lőtt, de nagyon lecsúszott a lábáról a labda, gúnyos kacaj kísérte a próbálkozását a Betis-tábor részéről.

Fickándozik egyelőre a gólszerző

Szinte minden veszélye támadást a bal oldalon vezet a Betis, Ezzalzuli rendre megveri az emberét, de a beadásai eddig többnyire eladtak.

Olvasói sztorik