Élő Nemzetközi foci

Őrült meccsen, egy 93. perces góllal mentette meg a párharcot az Inter, hosszabbításban gyűrte le a Barcát

Marco BERTORELLO / AFP
A mindent eldöntő gól.
Marco BERTORELLO / AFP
A mindent eldöntő gól.

Az Inter őrült mérkőzésen, hosszabbítás után verte 4-3-ra az FC Barcelonát a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján.

Az első mérkőzésen született 3-3 után nagy várakozás előzte meg a milánói összecsapást is, nem is kellett csalódni! A Barca azonnal nagy tempót diktált, de felnőtt az Inter is a feladathoz. Főleg ellentámadásokból veszélyeztettek a felek, amint elveszett egy labda, szinte várta az ember, milyen akció bontakozik ki belőle. Nem meglepő, de így szerzett vezetést a hazai csapat, Dani Olmo lábáról lopta le a labdát Federico Dimarco, kiugratta Denzel Dumfriest, ő pedig kihagyhatatlan helyzetbe hozta Lautaro Martínezt. Még a félidő vége előtt megduplázta előnyét az Inter, Pau Cubarsí becsúszását látt a videós felvételek alapján szabálytalannak a bíró, a büntetőt Hakan Calhanoglu értékesítette.

Szünet után elképesztő fordulatot vett a meccs, a Barcelona mindössze 15 perc alatt ledolgozta hátrányát! Gerard Martín beadása végül a hosszún érkező Eric Garcíának lett jó, aki bebelsőzte a hálóba a labdát. Calhanoglu lesgólja után Yann Sommer védett egy nagyot, de egy újabb Martín-beadás átszállt a védők feje felett és Olmo közvetlen közelről bebólintotta a vezető gólt.

Elkezdett cserélgetni Inzaghi, a Barca se rohant már annyira, pedig egy labdaszerzés után kis híján tizenegyest is kapott volna, de Henrih Mhitarjan még a tizenhatoson kívül buktatta Lamine Yamalt. A hajrában aztán dűlőre vitte volna a párharcot az Inter, helyette viszont kontrából Raphinha szerzett vezetést, a balos lövését még védte Sommer, de az ismétlés már védhetetlen volt. Ész nélkül ment előre az Inter, Yamal lőtt is ebből egy kapufát, mégse dőlt el semmi, mert a 93. percben Francesco Acerbi lőtte léc alá Dumfries centerezését. Ezzel hosszabbításra mentette a meccset a csapatának.

Az iram visszaesett a hosszabbításra, de ez érthető is az elképesztő rohanás után, amit a rendes játékidő hozott. Egy gól így is összejött, Davide Frattesi kapott labdát a tizenhatoson belül, egy ütemet kivárt, majd okosan kilőtte a hosszú alsó sarkot. A Barcelona elképesztő erőket mozgósított az újabb egyenlítő gólért, de több találat nem esett, így az Inter ott lesz a BL-döntőben.

A másik döntős kiléte ismeretlen, a PSG 1-0-ra nyert az Arsenal otthonában, de a párizsi visszavágót csak szerdán fogják lejátszani.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó

Internazionale – Barcelona 4-3 (2-0)
Milánó, Stadio Giuseppe Meazza
v.: Marciniak (lengyel)
Inter: Sommer – Bisseck (Darmian – 71), Acerbi, Bastoni – Dumfries (De Vrij – 108.), Barella, Calhanoglu (Zielinski – 79.), Mhitarjan (Frattesi – 79.), Dimarco (Carlos Augusto – 55.) – Lautaro Martínez (Taremi – 71.), M. Thuram
Barcelona: Szczesny – Eric García (Fort – 98.), Cubarsí (Gavi – 106.), Inigo Martínez (Araujo – 76.), Gerard Martín – F. de Jong, Pedri (Pau Victor – 106.) – Yamal, Dani Olmo (Fermin Lopez – 83.), Raphinha – Ferran Torres (Lewndowski – 91.)
gól: Lautaro Martínez (21.), Calhanoglu (45.), Acerbi (93.), Frattesi (99.) ill. E. García (54.), Olmo (59,), Raphinha (87.)

Már kettővel vezet az Inter!

Amíg Martínezt ápolták, a VAR megvizsgálta Cubarsí becsúszását és azt tanácsolta Marciniaknak, nézze meg ő is. Megnézte, végül pedig úgy döntött, tizenegyest ad. Nem volt könnyű jelenet bírói szemszögből, de jogosnak tűnt. Calhanoglu kíméletlenül bombázta a jobb alsó sarokba!

Cubarsí óriásit mentett!

Mentek megint a kontrák mindkét oldalon, Lautaro Martínez kapott egy indítást, de a fiatal védő becsúszva szerelt. Sok ápolás várt az argentin csatárra, de az igazi gyógyír az lehet, ha mégis büntetőt ítél Marciniak.

Hű, mi maradt ki!

Megint a Barca dolgozott ki helyzetet egy labdaszerzés után, Yamal kiszorított helyzetből lőtt, vagy tette keresztbe a labdát, nehéz eldönteni. Épphogy lemaradt róla Torres, így ez is kimaradt!

Éledezik a Barcelona

Pedri lőtt kapu fölé, majd az előre nyomuló Eric Garcia beadása veszélyesen kanyarodott a túloldalra, de Raphinha és Ferran Torrest nem fért a labdához.

Olmo elhibázta a helyzetét

Kissé csapongó lett a meccs, az Inter kontrájából egy barcelonai ellentámadás alakult ki, Dani Olmo iramodhatott meg a labdával, de rossz ütemben döntött róla, hogy kapura is lő, a próbálkozása pedig meg is pattant egy védőn, de nem is sikerült jól. Az csak hab a tortán, hogy nem vette észre Marciniak játékvezető, hogy beleért a védő, így aztán kirúgás jött.

Óriási kavarodás után se gól, se tizenegyes

Benyomta saját kapuja elé az Intert a Barca, hátha sikerül gyorsan egalizálni. Pedri indítása után borult mindenki, védő is, támadó is, végül azonban kirúgáshoz pattogott ki a labda.

Ez profi munka volt, vezet az Inter

Már érett, hogy egyszer eljut nagy helyzetig az Inter, mert nagyjából tíz perce nagyon dominál. Mégis egy labdaszerzéssel indult minden, Dani Olmo lábáról lopta le a labdát Dimarco, amit azonnal a védők között bepasszolt Dumfrieshez. Szczesny hiába mozgott ki rá, a holland játékos az érkező Lautaro Martínezhez tálalt, az argentin pedig az üres kapuba lőtt. Villámgyors volt az Inter, profi támadás végén vezet 1-0-ra.

Szczesny pillanatait hozták az elmúlt percek

Először a lesről kilépő Marcus Thuram lábáról ütötte le a labdát látványosan, majd Dimarco kapott pazar indítást a bal szélen, de a lengyel kapus jó ütemben indult el és felszabadított. Ezután Thiram újra helyzetbe került, ám ezúttal már a védelem is besegített.

Dumfries eltotyogta

Pedig elképesztő küzdelem árán száguldott be az ellenfél tizenhatosán belülre, ahol földre is került egy védő, de végül addig totojázott, amíg lesodorták a lábáról a labdát.

Őrületes tempóban kezdtek a csapatok

A Barcelona azonnal maximális fordulatszámra kapcsolt, ezért az Inter is kénytelen felpörögni. Az első percekben a Barca nyomott, de csak két pontatlan beadásig jutott.

És elindultunk!

Pontosabban a labda az útjára, az Inter kezdett, de majdnem el is szórakozta a kezdést. Yamal csapott le eg ymeggondolatlan passzra, de Ferran Torres lesen kapott labdát, ráadásul nem is talált be a kapuba. Sajnos ezúttal nincs gól az első percben.

Yamal a kulcs?

Mindig azt mondom: ő egy zseni. Amit a labdával művel, az hihetetlen. Minden passzt a megfelelő erővel, a megfelelő hosszúsággal adja, 17 évesen ez teljesen hihetetlen. Láttuk ezt múlt szerdán, amikor visszahozott minket a játékba

– mondta büszkén Hansi Flick, de az Inter oldaláról is csak ehhez hasonló dicséreteket lehetett hallani.

Kapcsolódó
50 évente bukkan fel ilyen tehetség – Yamaltól retteg az Inter a BL-visszavágón
De hogyan lehet megállítani a spanyolok tinisztárját?
Olvasói sztorik