Meghökkentő nyilatkozatot adott Antonio Cassano, az Internazionale korábbi labdarúgója, szúrta ki a Nemzeti Sport.
Az egykori aktív játékos az Inter nagy szurkolója, de rendszeresen kritizálja a csapatot, amiért túlságosan védekező felfogásban játszik. A rizikós megszólalásoktól sosem elrettenő egykori csatár ezúttal a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntős meccse kapcsán jegyezte meg, hogy már a végső győzelem se mentené meg a szezont.
Szurkolóként remélem, az Inter megnyeri a sorozatot, de maga az évad kudarc. Az utóbbi négy évben toronymagasan most van a legjobb csapatuk, mégis már három címet elherdáltak.
Di Matteo a Chelsea-vel megnyerte a Bajnokok Ligáját, csakúgy, mint Mourinho az Interrel, azzal, hogy leparkolta a buszt. Ez jól működött annak idején a Bayern ellen, és remélem, most is működni fog, de ettől még semmi sem változik. A Bajnokok Ligája különleges: a megfelelő pillanatot kihasználva még sok sérülttel is meg lehet nyerni, de ha nem teljesíted az elsődleges célod, az idényed akkor is kuka”
– mondta Cassano a Tuttomercatoweb.comnak.
Az Inter nem tudta megnyerni sem az olasz Szuperkupát, sem a Coppa Italiát, a bajnokságban pedig három pont a hátránya a Napolival szemben. Alighanem utóbbiról már le is mondott, ezért emlegetett három elherdált trófeát.