Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya gratulált Szoboszlai Dominiknak a Liverpoollal megnyert angol bajnoki címhez.
“Mindenek előtt ezúton is gratulálni szeretnék Dominiknak ehhez a fantasztikus és történelmi sikerhez,
hiszen ő a magyar labdarúgás történetének első Premier League-bajnoka
– fogalmazott Rossi az M4sport.hu-nak a magyar szövetségen (MLSZ) keresztül eljuttatott nyilatkozatában.
„Biztos vagyok benne, hogy az Anfielden, amelynek egyedülálló hangulatát magam is megtapasztalhattam idén, olyan ünneplésben van része a fantasztikus Liverpool-szurkolókkal közösen, amely egy életre szóló élményt fog jelenteni számára” – hangsúlyozta a szövetségi kapitány.
A labdarúgó menedzsere, Esterházy Mátyás szerint Szoboszlai Dominik a bizonyíték arra, Magyarországról is el lehet jutni a legszűkebb elitbe. Úgy véli, hogy a siker révén a magyar labdarúgás a korábbinál magasabb polcra került.
Az, hogy az elmúlt években a Liverpoolnak nem sikerült megszereznie a bajnoki címet, most pedig Dominik második szezonjában igen, nagyon jól mutatja, hogy csapatkapitányunknak milyen fontos szerepe van ennek a bajnoki címnek a megszerzésében
– hangsúlyozta Esterházy.
„Fehérvárról a csillagos égig” – írta a Facebook-oldalán Orbán Viktor miniszterelnök, aki szintén gratulált Szoboszlainak. Így tett Kubatov Gábor, az FTC elnöke is, aki azt írta: „Székesfehérvár fia, Anglia bajnoka”.
Szoboszlai Dominik a 2024/25-ös szezonban 32 PL-mérkőzésen lépett pályára, ebből 26 alkalommal kezdőként és 5 gólja mellett 5 gólpasszt is kiosztott, kettőt a Tottenham elleni 5-1-es siker alkalmával, amely révén a Pool bebiztosította az elsőségét.
A Liverpool ezt megelőzően 2020-ban volt aranyérmes, és története huszadik bajnoki címével utolérte az örökrangsor élén a Manchester Unitedet.