Nemzetközi foci

Szoboszlai két gólpasszt osztott ki a meccsen, amelyen bajnok lett a Liverpool

Paul ELLIS / AFP
Paul ELLIS / AFP

A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool 5-1-re verte a Tottenhamet, ezzel bebiztosította a bajnoki címét a Premier League-ben.

Úgy indult a meccs, hogy a Tottenham belerondít az Anfielden készülő népünnepélybe, mert a 12. percben Maddison szöglete után Solanke két hazai játékos között fejelt a kapuba.

Nem sokáig vezetett a Spurs, mert a 16. percben már 1-1 volt az állás: Szalah ugratta ki Szoboszlait, aki becsúszva a kapu elé kotorta a labdát, Luis Díaz pedig közelről behúzta a mattot. A bíró elsőre lest jelzett, de a videózás után kiderült, hogy Szoboszlai jó ütemben indult el Szalah labdájára.

Újabb öt perccel később viszont jól látta az asszisztens, hogy Gakpo lesről talált be, de erre is jól reagált a Pool: Szoboszlai hajszolta labdaeladásba Telt, Mac Allister pedig 19 méterről óriási gólt akasztott a léc alá.

Solanke újabb veszélyes fejesénél Alissonnak kellett résen lennie, majd a Liverpool még közelebb került a bajnoki címhez, amikor egy szöglet után a Spurs nem tudott tisztázni, Gakpo pedig élt a lehetőséggel, és a jobb alsóba lőtt.

A Liverpool nem fogyott ki a gólokból, tartogatott belőlük a második félidőre is, a 63. percben Szoboszlai indult meg a labdával, majd Szalahhoz passzolt, aki szokás szerint jobbról befelé húzott, és nagyon precíz lövést küldött a bal sarokba.

Az egyiptomi klasszisnak minden sorozatot számolva ez volt a 16. gólja a londoniak ellen, ezzel a Tottenham a MU-val holtversenyben a kedvenc ellenfelének számít.

A PL-ben pedig már 185 gólnál jár, így Sergio Agüerót megelőzve az 5. az örökranglistán.

Szalah aztán majdnem visszaadta a gólpasszt Szoboszlainak, de a magyar középpályás lövése középre ment, Vicario pedig védeni tudott. Szoboszlainak ez volt az utolsó megmozdulása a meccsen, mert Arne Slot a 68. percben lehozta, és Curtis Jones érkezett a helyére.

A teljesen szétesett Tottenham nem bírta feltartóztatni a nagy kedvvel focizó hazai csapatot, amely egy öngóllal alakította 5-1-re az állást, Jota beadásánál Udogie Szalahot megelőzte ugyan, de ezzel csak annyit ért el, hogy az ő neve került az öngól mellé.

A Liverpoolnak ez a 20. bajnoki címe, és a második olyan, amit a Premier League-érában szerzett.

A Premier League legutóbbi tíz bajnoka:

2016: Leicester City
2017: Chelsea
2018: Manchester City
2019: Manchester City
2020: Liverpool
2021: Manchester City
2022: Manchester City
2023: Manchester City
2024: Manchester City
2025: Liverpool

 

Az angol bajnokok örökranglistája:
20 – Manchester United, Liverpool
13 – Arsenal
10 – Manchester City
9 – Everton
7 – Aston Villa
6 – Sunderland, Chelsea
4 – Sheffield Wednesday, Newcastle United
3 – Leeds United, Wolverhampton Wanderers, Huddersfield Town, Blackburn Rovers
2 – Preston North End, Tottenham Hotspur, Derby County, Burnley, Portsmouth
1 – Nottingham Forest, Ipswich Town, Sheffield United, West Bromwich Albion, Leicester City

Premier League, 34. forduló:

Liverpool – Tottenham 5-1 (3-1)
Bournemouth – Manchester United 1-1 (1-0)

 

szombaton játszották:
Chelsea – Everton 1-0 (1-0)
Brighton – West Ham United 3-2 (1-0)
Newcastle United – Ipswich Town 3-0 (1-0)
Southampton – Fulham 1-2 (1-0)
Wolverhampton Wanderers – Leicester City 3-0 (1-0)

 

szerdán játszották:
Arsenal – Crystal Palace 2-2 (2-1)

 

kedden játszották:
Manchester City – Aston Villa 2-1 (1-1)

 

csütörtökön játsszák:
Nottingham Forest – Brentford 20.30

 

A tabella:
1. Liverpool 34 80-32 82 pont – már bajnok
2. Arsenal 34 63-29 67
3. Newcastle United 34 65-44 62
4. Manchester City 34 66-43 61
5. Chelsea 34 59-40 60
6. Nottingham Forest 33 53-39 60
7. Aston Villa 34 54-49 57
8. Fulham 34 50-46 51
9. Brighton 34 56-55 51
10. Bournemouth 34 53-41 50
11. Brentford 33 56-50 46
12. Crystal Palace 34 43-47 45
13. Wolverhampton Wanderers 34 51-61 41
14. Manchester United 34 39-47 39
15. Everton 34 34-41 38
16. Tottenham Hotspur 34 62-56 37
17. West Ham United 34 39-58 36
18. Ipswich Town 34 33-77 21 – kiesett
19. Leicester City 34 27-76 18 – kiesett
20. Southampton 34 25-80 11 – kiesett

Olvasói sztorik