Nemzetközi foci

Elszórakozta a győzelmét, de így is csak halasztotta Szoboszlaiék bajnokavatását az Arsenal

Stuart MacFarlane/Arsenal FC via Getty Images
Stuart MacFarlane/Arsenal FC via Getty Images

Az Arsenal labdarúgócsapata szerda este 2-2-t jászott a Crystal Palace ellen a Premier League 34. fordulójában.

Ezt a meccset Liverpoolban is izgatottan figyelték, ugyanis hivatalosan is bajnok lett volna Szoboszlai Dominik csapata, ha kikap az Arsenal. Nem tette meg ezt a szívességet, sőt Jakub Kiwior már a harmadik percben vezetést szerzett, ám Eberichi Eze a félidő derekán egyenlített. Szünetre mégis előnnyel vonult az Arsenal, hála Leandro Trossard gurításának.

Térfélecsere után többször is eldönthette volna a három pont sorsát a hazai együttes, de ez sehogy se akart összejönni, Gabriel Martinelli járt a legközelebb a harmadik gólhoz, ám les miatt az ő gólját érvénytelenítették. A hajrában azért kapott egy kis segítséget a Liverpool, William Saliba kapitális hibájából Jean-Philippe Mateta emelt a kapuba.

A döntetlen azt jelenti, hogy amennyiben vasárnap a Tottenham nem nyer az Anfielden, angol bajnokká válik a Liverpool.

Végeredmény – Premier League, 34. forduló

Arsenal – Crystal Palace 2-2 (2-1)
gólszerző: Kiwior (3.), Trossard (42.) ill. Eze (27.), Mateta (83.)

 

kedden játszották:
Manchester City – Aston Villa 2-1 (1-1)

 

szombaton játsszák:
Chelsea – Everton 13.30
Brighton – West Ham United 16.00
Newcastle United – Ipswich Town 16.00
Southampton – Fulham 16.00
Wolverhampton Wanderers – Leicester City 16.00

 

vasárnap játsszák:
Bournemouth – Manchester United 15.00
Liverpool – Tottenham Hotspur 17.30

 

május 1., csütörtök:
Nottingham Forest – Brentford 20.30

 

A tabella:
1. Liverpool 33 75-31 79 pont
2. Arsenal 34 63-29 67
3. Manchester City 34 66-43 61
4. Nottingham Forest 33 53-39 60
5. Newcastle United 33 62-44 59
6. Chelsea 33 58-40 57
7. Aston Villa 34 54-49 57
8. Bournemouth 33 52-40 49
9. Fulham 33 48-45 48
10. Brighton 33 53-53 48
11. Brentford 33 56-50 46
12. Crystal Palace 34 43-47 45
13. Everton 33 34-40 38
14. Manchester United 33 38-46 38
15. Wolverhampton Wanderers 33 48-61 38
16. Tottenham Hotspur 33 61-51 37
17. West Ham United 33 37-55 36
18. Ipswich Town 33 33-71 21
19. Leicester City 33 27-73 18 – kiesett
20. Southampton 33 24-78 11 – kiesett

Olvasói sztorik