Nemzetközi foci

Megtörtént a nyár bemutatása: Kylian Mbappé már a Real Madrid mezében pózolt

Pierre-Philippe Marcou / AFP
Pierre-Philippe Marcou / AFP

Hétfőn bemutatta a Real Madrid Kylian Mbappét. A francia válogatott csatárának szerződése lejárt a PSG-nél és nem hosszabbított, így szabadon igazolhatóként érkezik a spanyol bajnok és Bajnokok Ligája-címvédő klubhoz, a 9-es mezben játszik majd. Hosszú átigazolási saga volt ez, amely hét éven át húzódott, és egyszer már úgy tűnt, hogy eljött az idő a váltásra, de Mbappé akkor még hosszabbított Párizsban.

A 25 éves Mbappé napja egy reggeli orvosi vizsgálattal indult, majd azt követően a Real valdebebasi központja vezetett az útja, ahol találkozott Florentino Pérezzel és aláírta a szerződését.

A szerződés aláírása után:

A Santiago Bernabéu Stadionban tartott bemutatóra 80 ezer szurkoló érkezett, már órákkal a kezdés előtt is látni lehetett kígyózó sorokról készült képeket, így természetesen hatalmas volt az üdvrivalgás, amikor a kivetítőkön mutatták a szerződés aláírásának pillanatát. Ekkor nyitott meg a klub boltja is, ahol árusítani kezdték a csatár nevével ellátott mezeket. Az eredetileg délre ígért bemutató végül közel félórát csúszott, de a szurkolók ezt türelmesen kivárták. Bevonult aztán Pérez Zinédine Zidane társaságában, majd az óriáskivetítőkön megindult a visszaszámlálás, és miután klublegendák arcképét és ikonikus pillanatokat mutattak a klub történelméből,

színpadra lépett a nap sztárja, Kylian Mbappé is, akiről szintén vetítettek egy videómontázst. A közönség felállva tapsolta az új galaktikust. 

„Remélem, hogy vagyok azon a szinten, mint ez a klub, amelyik a legjobb a világon. Minden tőlem telhetőt megteszek a Real Madridért, ezért a címerért. Van egy üzenetem a gyerekeknek, akikből sokat látok most itt: volt egy álmom, ami teljesült. A tanácsom pedig az, hogy kellő szenvedéllyel elérhetitek, amit akartok. Izgatott vagyok, sokat jelent, hogy most itt állhatok. Inkább nem folytatom, mert nem akarom elsírni magam. Egy, kettő, három – hala Madrid!” – mondta köszöntőjében a világbajnok focista.

A Marca korábban azt írta, hogy az ötéves szerződése alatt szezononként 15 millió eurót keres majd Mbappé Madridban. Ez kevesebb, mint a párizsi fizetése, ugyanakkor a madridi lap szerint 100 millió eurós aláírási bónuszt kap, valamint az arculati jogai utáni bevételekből mindössze húsz százalék illeti majd a klubot.

Kylian Mbappé 2018-ban világbajnoki címet nyert a francia válogatottal, 2022-ben pedig vb-ezüstöt, az Argentína elleni döntőben három gólt is szerzett. A PSG-ben 308 meccsen 256 gólja volt (ami klubrekord), hatszor volt bajnok a csapattal és összesen tizenöt trófeát nyert a PSG-vel, amellyel 2020-ban Bajnokok Ligája-döntőt játszott.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik