Nemzetközi foci

Zaklatás és rasszizmus miatt titokban örökre eltiltottak a futballtól egy edzőt

Neal Simpson/EMPICS via Getty Images
Neal Simpson/EMPICS via Getty Images

Titokban élete végéig eltiltották Gwyn Williamst minden futballal kapcsolatos tevékenységtől, írta kedden a The Athletic.

A 76 éves szakember 27 éven át (!) fontos tagja volt a Chelsea háttérstábjának, együtt dolgozott Claudio Ranierivel és José Mourinhóval is, a korábbi elnökkel, Ken Batesszel pedig kimondottan jó viszonyt ápolt. A szakemberről azonban záporoztak a horrorisztikus beszámolók, visszatérő probléma volt ugyanis, hogy

megfélemlítette, verbálisan zaklatta a gyerekeket, arról nem is beszélve, hogy rendkívül sok rasszista megjegyzést tett.

A számtalan panaszt követően az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) úgy döntött, hogy körmére néz és 2019-ben eltiltotta, mivel túl nagy kockázatot jelent a személye, amely ártana a gyerekeknek. A büntetése azonban nem került nyilvánosságra, mivel az FA már nem jelenti be az ehhez hasonló büntetéseket, hogy elkerüljék a zaklatást. Williams pedig már akkor kapta az eltiltását, amikor ez a határozat érvénybe lépett.

Kapcsolódó
Lőw Zsolt: Amikor Neymar írta, hogy mindent köszönök, vagy Thiago Silva az egyik legjobb barátjának nevez, azért az libabőrös érzés
A Bayern másodedzője szerint nem egészséges helyzet, hogy úgy készülnek a BL-elődöntő visszavágójára, hogy már mindenki tudja a klubnál, hogy a nyáron új edző jön.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik