Nemzetközi foci

Szoboszlai kezdett, a Liverpool a győzelme ellenére is kiesett az Európa Ligából

Francesco Scaccianoce - UEFA / UEFA via Getty Images
Francesco Scaccianoce - UEFA / UEFA via Getty Images

Korán vezetést szerzett, de hiába az 1-0-s győzelem, a hazai pályán elszenvedett 3-0-s veresége miatt a Liverpool összességében simán elbukta az Atalanta elleni párharcot az Európa Liga negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominik kezdőként 67 percet játszott az olaszországi visszavágón. Kettős győzelemmel ejtette ki az AS Roma az AC Milant, míg a Bayer Leverkusen angliai döntetlennel jutott tovább és rekordot döntött.

Az utóbbi időben több kritikát is kapó Szoboszlai is ott volt a kezdőcsapatban, a Liverpool pedig rendesen bekezdett a meccsen, ráadásul korán tizenegyeshez jutott: Alexander-Arnold adta volna középre a labdát, Ruggeri azonban kézzel blokkolta a beadást. A megítélt büntetőt Mohamed Szalah vállalta magára, magabiztosan gurított a bal alsó sarokba.

Ezután nagyon nyomott a Pool, Szoboszlainak is volt egy távoli, de laposan középre tartó lövése – majd aztán egy csúnyán eladott labdája, amiből nagy helyzetbe került az Atalanta, de Alisson védett, és amúgy is leshelyzet volt. A 39. percben óriási lehetőség adódott az angolok előtt, Szalah lépett ki, a kapus hezitált, hogy kimozduljon, vagy a helyén maradjon, az egyiptomi az átemelést választotta, de szörnyen találta el a labdát, ami így méterekkel mellé ment.

A Liverpool az első félidőben 70 százalékban birtokolta a labdát, és 1,23-as xG-jű helyzetet dolgozott ki, igaz, ennek nagy részét kitette a büntető.

A második félidőben az Atalanta kezdett biztatóan, majd rendezte ugyan a sorokat az angol csapat, de a hazaiak jóval veszélyesebbek voltak. A 67. percben három helyen is cserélt Jürgen Klopp, lejött Szalah, Luis Díaz és Szoboszlai is.

Szoboszlai statisztikái a mérkőzésről.

Érezhetően elfogyott az első félidőben látott liverpooli lendület a meccs végére, bár a labdabirtoklási fölény ugyanúgy megmaradt, az Atalanta kézben tartotta a meccset, és nem nagyon hagyott már kapura lövési lehetőséget a riválisnak. A vendégcsapat kétszer próbálta meg eltalálni a kaput,  és 0,05-ös xG-vel hozta le a második félidőt. Ez volt Klopp utolsó európai kupameccse a Liverpool vezetőedzőjeként.

Nagyon úgy tűnt, hogy megszakad a Bayer Leverkusen veretlen menetelése, a West Ham United ugyanis sokáig vezetett otthon a friss német bajnokkal szemben, Frimpong azonban a 89. percben beállította az 1-1-es végeredményt, a németek 3-1-es összesítéssel jutottak tovább. A klubtörténelem első bajnoki címe után Xabi Alonso azt nyilatkozta, nem érik be ennyivel – nos, a Német Kupában megvan már a döntő, az EL-ben pedig négy között a csapat.

A Leverkusen 44 meccse nem talált legyőzőre, ami új csúcs a topligás csapatokat figyelembe véve.

Az AS Roma elődöntőbe jutással ünnepelte, hogy vezetőedzője, a klublegenda Daniele De Rossi szerződést hosszabbított. Az első meccsen a rómaiak 1-0-ra verték idegenben az AC Milant, a visszavágón pedig már 22 perc alatt 2-0-s előnybe kerültek. Bár Celiket a 31. percben azonnali pirossal kiállították, csak a hajrában tudtak szépíteni a milánóiak, akik így kettős győzelemmel estek ki.

Utolsóként az Olympique Marseille harcolta ki a továbbjutást, amely az idegenbeli 2-1-es vereséget követően otthon 1-0-ra győzött, majd tizenegyesekkel kerekedett végül a Benfica fölé. A büntetőknél portugál oldalról ketten is rontottak, Angel Di María rögtön az első párban.

Európa Liga-negyeddöntők, visszavágók

Atalanta (olasz)-Liverpool (angol) 0-1 (0-1)
gól: Szalah (7. – 11-esből)

Továbbjutott: az Atalanta, 3-1-es összesítéssel.
AS Roma (olasz)-AC Milan (olasz) 2-1 (2-0)
g: Mancini (12.), Dybala (22.), illetve Gabbia (85.)
piros lap: Celik (Roma, 31.)

Tj: a Roma, 3-1-es összesítéssel.
West Ham United (angol)-Bayer Leverkusen (német) 1-1 (1-0)
g: Antonio (13.), illetve Frimpong (89.)

Tj: a Leverkusen, 3-1-es összesítéssel.
Olympique Marseille (francia)-Benfica (portugál) 1-0 (0-0, 1-0, 1-0) – 11-esekkel 3-2
g: Moumbagna (79.)

Kapcsolódó
Két sárgát kapott, de nem állították ki az elődöntőbe jutott Aston Villa kapusát
Emiliano Martínez hőssé vált a Lille ellen, két tizenegyest is kivédett.
Olvasói sztorik