Nemzetközi foci

Kiharcolta a szerződéshosszabbítást az AS Roma edzője

Isabella BONOTTO / AFP
Isabella BONOTTO / AFP

A következő idényben is Daniele De Rossi marad az AS Roma labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A klublegenda januárban José Mourinhótól vette át a csapatot, azóta 16 tétmérkőzésen csupán kétszer kapott ki, egyszer a Serie A-ban listavezető Internazionalétól, egyszer pedig Brightontól. Az angolok elleni vereségnek ráadásul semmi jelentősége nem volt, mert az Európa Liga-nyolcaddöntő visszavágóját négygólos előnyben várták a rómaiak.

A szerdai találkozó után örömmel jelenthetjük be, hogy De Rossi a következő szezonban és a belátható jövőben is az AS Roma vezetőedzőjeként folytatja. Rövid regnálása alatt is érezhető a klubra gyakorolt pozitív hatása. A klubba vetett mélyen gyökerező hite összhangban van az AS Roma értékeivel, a várossal és a páratlan szurkolóival

– nyilatkozta közös közleményében a két klubtulajdonos, Dan és Ryan Friedkin.

Az AS Roma remek formájának köszönhetően a bajnokságban feljött az ötödik helyre és harcban van a Bolognával a biztos Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyért, az EL- negyeddöntőben pedig egygólos előnnyel várja az AC Milan elleni visszavágót.

Kapcsolódó
A tüdeje omlott össze meccs közben az AS Roma játékosának
Evan Ndicka elhagyhatta a kórházat, de további vizsgálatok várnak rá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik