Nemzetközi foci bajnokok ligája

Diego Simeone korábbi másodedzőjének rasszista megjegyzése miatt nem nyilatkoztak a BL-csapatok a tévéseknek

Ibrahim Ezzat / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Ibrahim Ezzat / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A Barcelona fordulatos mérkőzésen került 3-2-es előnybe a Paris Saint-Germain otthonában a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

Érthető, hogy egy ilyen találkozót követően valamennyi sajtóorgánum szeretne interjút készíteni az érintettekkel. Sokak meglepetésére azonban a Movistar televíziós társaságnak nem adott nyilatkozatot senki. Sem a Barcától, sem a PSG-től. Ennek pedig egyetlen oka, hogy a találkozó felvezetőjeként German Burgos, az Atlético korábbi másodedzője olyan megjegyzést tett, amelyet rasszistának minősítettek a klubok.

Diego Simeone korábbi segítőjét Lamine Yamalról kérdezték a Barcelona-PSG mérkőzéssel kapcsolatban, ahol elhangzott, milyen kiváló megmozdulásai voltak. Erre mondta Burgos nevetve, hogy

ha nem játszana jól, az utcán kötne ki!

A megjegyzése miatt sokan arra asszociáltak, hogy ha nem lenne focista, akkor szegény lenne és mivel színesbőrű játékosról van szó, sokan kiakadtak rajta. Akkora közfelháborodást váltott ki a komment, hogy a Movistar közleményben kért miatta bocsánatot.

A Relevo csütörtöki cikke szerint végleg el is köszöntek Burgostól, mint a szakértői stáb tagjától.

Kapcsolódó
Szárnyal a Barcelona, mióta Xavi bejelentette, hogy nyáron távozik
Pedig több nehéz meccse is volt a csapatnak.
Olvasói sztorik