Nemzetközi foci bajnokok ligája

Bajnokok Ligája: Párizsban nyert őrült meccset a Barca, előnyben az Atlético is

Alex Pantling / Getty Images
Alex Pantling / Getty Images
A Barcelona fordulatos mérkőzésen került 3-2-es előnybe a Paris Saint-Germain otthonában a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében – Raphinha duplázott, a győztes gólt egy csereember, Andreas Christensen szerezte. Az Atlético Madrid kíméletlenül megbüntette a védekezésben nagyokat hibázó Borussia Dortmundot, a németek azonban a hajrában szépíteni tudtak, a spanyolok 2-1-es előnyből várják a visszavágót.

PSG – Barcelona

Lamine Yamal már azzal történelmet írt, hogy kezdett, ő ugyanis a sorozat történetének legfiatalabb játékosa, aki pályára lépett a negyeddöntőben – 16 évesen és 272 naposan.

A Barcelona szempontjából tökéletesen alakult az első félidő. Miközben a párizsiak nem tudtak tiszta lövőhelyzetet kidolgozni az első 45 percben, addig Donnarummának egyszer egy szerencsés kirohanással sikerült megakasztania egy Barca-támadást, majd egy alkalommal a keresztléc segítette ki a párizsiak kapusát. A 37. percben szerzett vezetést a vendégcsapat, egy beadásnál Donnarumma Lewandowski elől ugyan elpaskolta a labdát, de pont Raphina elé, aki góllal büntetett.

Sokkolóan indult aztán a második félidő a katalánok számára: a csapat korábbi játékosa, Dembélé elé pattant a labda, áttette a bal lábára, majd a léc alá bombázott a 48. percben, három perccel később pedig Vitinha már a vezetést szerezte meg a párizsiaknak.

Az őrület azonban folytatódott, Pedri a becserélése után egy percen belül már gólpasszt is adott, Raphinha volt ismét, aki gólt szerzett.

Nem került padlóra a PSG, Barcola egy remek kiugratás után lőhetett, de Araujo remekül védekezett a csereként beállt játékossal szemben, majd a 75. percben Dembélét centiméterek választották el az újabb góltól, de kapásból a kapufa tövét találta el. Rögtön ezután beállt Christensen a vendégekhez, aki a 77. percben egy szöglet után ismét a Barcelonát juttatta előnybe, újabb csodacsere volt ez Xavitól.

A Paris Saint-Germainé volt a meccs hajrája, a Barca gólja után már csak a hazai csapatnak voltak helyzetei, de a legközelebb a vendégek kapujához Mbappé mellé pattanó lövésével járt.

Atlético Madrid – Borussia Dortmund

Ha van tökéletes meccskezdés, azt az Atlético Madrid megmutatta. Diego Simeone csapata korán letámadott az ellenfél tizenhatosánál, amivel ki is tudott harcolni egy eladott labdát, Rodrigo de Paul pedig már a 4. percben vezetéshez juttatta a spanyolokat. Akik a folytatásban sem álltak le, a 32. percben pedig jött az újabb gól, Griezmann adott remek, átemelős gólpasszt Linónak.

A Dortmund csak kétgólos hátrányban kezdett el először igazán életjeleket mutatni, ám hiába égett a ház, a következő nagy helyzetet megint csak az Atlético Madrid tudta összehozni, Lino újabb próbálkozását azonban védte a kapus a 75. percben, Kobel bravúrja pedig kulcspillanata volt a meccsek. Csak összejött ugyanis a szépítés a németeknek: a csereként beállt Haller elé pattant a labda, az elefántcsontparti csatár pedig félfordulatból lőtt a kapuba a 81. percben. Az egyenlítésre is megvolt a lehetőség, Bynoe-Gittens és Brandt is eltalálta a lécet a folytatásban, utóbbi a 96. percben. Izgalmasnak ígérkezik ez a visszavágó is.

Bajnokok Ligája-negyeddöntő, első mérkőzés

Paris Saint-Germain (francia) – Barcelona (spanyol) 2-3 (0-1)
Gólszerzők: Dembélé (48.), Vitinha (51.) illetve Raphinha (37., 62.), Christensen (77.)

 

Atlético Madrid (spanyol) – Borussia Dortmund (német) 2-1 (2-0)
Gólszerzők: De Paul (4.), Lino (32.) illetve Haller (81.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik