Nemzetközi foci

Egy percig tartott a Szuperkupa, mert levonult az U19-es csapattal kiálló együttes

DHA (Demiroren News Agency) / AFP
DHA (Demiroren News Agency) / AFP

Mindössze egy percig tartott vasárnap este a Török Szuperkupa-mérkőzés, miután a Fenerbahce levonult a pályáról.

Az összecsapást eredetileg Szaúd-Arábiában tartották volna decemberben, de miután az ottani hatóságok nem engedték, hogy a Török Köztársaság megalapítója és első elnöke, Mustafa Kemal Atatürk arcképével ellátott pólóban vonuljanak pályára, sőt a meccs előtt a török himnuszt se akarták volna lejátszani. Ezek után áprilisra tűzték ki a mérkőzés időpontját, ám a Fenerbahce még érdekelt az Európa Ligában, ezért halasztási kérelmet nyújtott be, amit a szövetség elutasított.

Így érkeztünk el a vasárnapi találkozóhoz, amelyre az U19-es csapat állt ki a Galatasaray felnőtt együttesével szemben. Mauro Icardi már az első percben vezetést szerzett, a Fener pedig levonult a pályáról. Mivel a találkozó nem folytatódott, a Galata nyerte a kupát.

Ali Koc klubelök nem sokkal a történtek után hivatalos közleményt adott ki, amelyben kifejtette, a török futballnak mindent újra kell építenie az alapoktól. A bejegyzés szerint az igazság védelmében jártak el, nem pedig a győzelemmel foglalkoztak és a jövőben is hasonlóan drasztikus módszereket használnak majd.

Kapcsolódó
„Klubunk nem szeretne ennek a gyáva és elfogult rendszernek a része lenni” – új harc indul a török szövetség és a klubok között
A Trabzonspor-Fenerbahce bajnokin történtek után mindkét csapat válaszlépésre szánta el magát.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik