Nemzetközi foci

Dárdai faképnél hagyta a német újságírót, aki kritizálta a Herthát

Mindössze öt percet töltött a Hertha szerdai sajtótájékoztatóján Dárdai Pál, aki nem volt hajlandó válaszolni a Kicker újságírójának kérdésére. Majd amikor ismételt kérdést kapott volna tőle, felállt, és faképnél hagyott mindenkit. A 48 éves magyar edző ugyanis jelezte, tőle ne kérdezzen olyan ember, aki kritikával illette csapatát.

Az első kérdést Steffen Rohr, a Kicker riportere tette fel péntek esti, Paderborn elleni mérkőzéssel kapcsolatban, ám a szemmel láthatóan dühös Dárdai nem adott választ, helyette azt mondta:

Azt írta, hogy a Hertha BSC-nek nincs koncepciója. És amíg így látja, addig nem beszélünk. Kérem, a következő kérdést!

Néhány perccel később az újságíró ismét kérdezett, mire Dárdai felállt és kiviharzott.

Márciusban a Kicker kritikus cikket írt a Hertháról, amelyben azt sugallta, a berlini vezetők fontolgatták, hogy megválnak a magyar edzőtől.

A berlini csapat 27 forduló után tíz győzelemmel, nyolc döntetlennel és kilenc vereséggel, 38 ponttal a másodosztály 9. helyén áll jelenleg.

Kapcsolódó
Dárdai Márton az ellenfélnek adott gólpasszt, hatgólos meccsen ikszelt a Hertha
Ez a döntetlen egyik csapatnak sem tett jót, elúszhat a feljutás álma.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik