Megvan a lista, közülük kerülhet ki a Barca egyik nyári igazolása

A klub sportigazgatója, Deco a középpályát szeretné mindenképpen megerősíteni.

Sergio Busquets távozása óta lyuk tátong a Barcelona középpályájának közepén. Ugyan Oriol Romeu biztatóan kezdett, összességében nem igazán felelt meg az elvárásoknak, az elmúlt időszakban pedig inkább csak csereként kap lehetőséget.

Miközben Xavi utódlását is meg kell oldani – a vezetőedző maga közölte, hogy távozik a szezon végén –, a sportigazgató, Deco már azon is munkálkodik, hogy megerősítse a csapat középpályáját. A Sport szerint pedig készített is egy négy nevet tartalmazó listát, akik közül kikerült az egyik nyári érkező.

Kapcsolódó
Focicsapat résztulajdonosa lett egy Forma-1-es pilóta
Pierre Gasly francia harmadosztályú klubban vállal fontos szerepet.