Nemzetközi foci

Kerkez a kispadról nézte végig, ahogy csapata 0-3-ról csodát tesz a szünet után

Adrian DENNIS / AFP
Adrian DENNIS / AFP

A Bournemouth háromgólos hátrányból fordított a Luton Town elleni Premier League-meccsen.

A találkozóra eredetileg december 16-án került volna sor, ám akkor a második félidő elején, 1-1-es állásnál félbeszakadt, miután az újonc vendégek csapatkapitánya, Tom Lockyer összeesett a pályán. A 29 éves walesi válogatott védő – akivel május 27-én a feljutásért vívott rájátszás döntőjében ugyanez történt – ezt követően műtéten esett át, egy beültethető kardioverter defibrillátort kapott, és azóta nem is lépett pályára.

Most azonban ott volt a stadionban, ahol először találkozott a mentősökkel, akiknek az életét köszönheti, és mindkét szurkolótábor óriási szeretettel fogadta.

Úgy tűnt, Lockyer jelenléte jó hatással volt a társakra, mivel a Luton háromgólos előnyt hozott össze az első félidőben. A Bournemouth Solanke szenzációs villanásával adott először életjelet, a csatár sarokkal húzta be a labdát kötényben a védőnek, majd ügyesen pöckölte át a kapus fölött.

A 62. percben az ukrán Zabarnij fejese a hálót nem érte ugyan, de a gólvonalon áthaladt, így már csak egy gól volt a hazaiak hátránya, majd két perccel később Semenyo ügyesen kevergetett, aztán kilőtte a bal sarkot, és ezzel kiegyenlített.

A Bournemouth és Semenyo nem érte be ennyivel, az angliai születésű ghánai válogatott csatár a 83. percben szerezte azt a gólt, amivel a hazaiak végvez hitték a fordítást. A Bournemouth magyar válogatott játékosa, Kerkez Milos a keretben volt ugyan, de nem állt be.

A Bournemouth az ötödik csapat lett a PL-ben, amely háromgólos hátrányból nyert, és mindössze a harmadik, amely 0-3-ról kezdte a második félidőt, és mégis behúzta a meccset.

A másik két csapat a Manchester United és a Wolverhampton volt: a MU 2001 szeptemberében, még Sir Alex Ferguson irányításával öt gólt rámolt be a Tottenham otthonában, míg a Wolves 2003 októberében a Leicestert gyűrte le 4-3-ra.

A Luton óriási esélyt szalasztott el, győzelmével ugyanis beérte volna a Nottinghamet, amely így hárompontos előnyben van a bennmaradásért vívott harcban.

Eredmény, a 17. fordulóból pótolt mérkőzés:

Bournemouth – Luton Town 4-3 (0-3)
gól: Solanke (50.), Zabarnij (62.), Semenyo (64., 83.), illetve Chong (9.), Ogbene (31.), Barkley (45+1.)

 

A tabella:
1. Arsenal 28 70-24 64 pont
2. Liverpool FC 28 65-26 64
3. Manchester City 28 63-28 63
4. Aston Villa 28 59-41 55
5. Tottenham Hotspur 27 59-39 53
6. Manchester United 28 39-39 47
7. West Ham United 27 45-49 43
8. Brighton 28 50-44 42
9. Wolverhampton 28 42-44 41
10. Newcastle United 27 57-45 40
11. Chelsea 26 44-43 36
12. Fulham 28 40-44 35
13. Bournemouth 28 41-52 35
14. Crystal Palace 28 33-48 29
15. Brentford 28 40-52 26
16. Everton 28 29-39 25
17. Nottingham Forest 28 34-50 24
18. Luton Town 28 41-59 21
19. Burnley 28 27-62 14
20. Sheffield United 28 24-74 14

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik