A Köbenhavn U19-es csapata kedd este tizenegyesekkel kikapott a Nantes-tól és kiesett az ifjúsági Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
A dán együttesben kezdőként lépett pályára Németh Hunor, aki a Manchester United csatárának, Rasmus Höjlund öccse, Emil Höjlund passzát lőtte a kapuba a 31. percben. Ezzel a góllal vette át a vezetést az FCK 2-1-re, de a meccs java még hátra volt.
A koppenhágaiak ugyanis a harmadik góljuk után emberhátrányba kerültek, félidőben úgy vezettek 3-1-re, hogy a Nantes büntetőt is hibázott. Térfélcsere után azonban húsz perc alatt ledolgozták hátrányukat a franciák, a 3-3-as végeredmény után pedig tizenegyespárbaj döntötte el a továbbjutást. Ebben a harmadik rúgó volt Németh és elég merészen, laposan gurított a kapu közepébe.
Még ez sem volt elég, mert a két-két kihagyott tizenegyes után a szétlövésben jobban bírták a Nantes játékosai a nyomást. A másik keddi negyeddöntőn a Bayern 3-1-re kikapott az Olympiakosztól.