Nemzetközi foci

Jó hírekkel szolgált Szoboszlairól Jürgen Klopp

Michael Regan / Getty Images
Michael Regan / Getty Images

Szombaton a Nottingham Forest ellen játszik bajnoki az elmúlt egy hétben a Ligakupát megnyerő, majd az FA Kupában továbbjutó Liverpool, ennek apropóján tartott sajtótájékoztatót pénteken Jürgen Klopp, aki a sérültekről, így Szoboszlai Dominikról is szót ejtett.

Darwin [Núnez] és Dom [Szoboszlai] tegnap együtt edzettek a csapattal, meg kell várnunk, hogyan reagálnak a terhelésre

– mondta a német menedzser, aki arról is beszélt, hogy Endo Vataru és Andy Robertson egyelőre még külön készült a többiektől, de remélik, hogy pénteken már ők is csatlakoznak.

Ami Szoboszlait illeti, ez nagy előrelépés, eddig ugyanis a többiektől külön készült, és mindig csak azt mondták vele kapcsolatban, hogy majd meglátják, hogy alakul a helyzete. A Ligakupa-döntő előtt a Match4-nek úgy nyilatkozott, hogy ő már játszana, sokat vitatkozott is emiatt a klub orvosaival, a diagnózis viszont azt mutatja, hogy még nem állt készen.

A magyar válogatott középpályás a Premier League első 20 fordulójában játszott, 19-szer kezdőként lépett pályára. A Newcastle ellen azonban megsérült a combhajlító izma január 1-jén, utána meccseket hagyott ki és csak a hónap végén tért vissza: a Norwich elleni kupameccsen csereként beállva gólpasszt adott, a Chelsea elleni rangadón pedig fejesgólt szerzett. Utóbbi meccset követően azonban fájdalmat érzett azon a területen, azóta nem játszott.

Kapcsolódó
A csapat, amely sosem játszik hazai pályán, mégis az NB I küszöbére ért
Gyakorlatilag feljutónak tekinthető a Nyíregyháza, amely kilenc év után térhet vissza az első osztályba. Mi történt a csapattal, amely a kizárása óta megjárta az NB III-at, tavaly pedig vért izzadva őrizte meg a másodosztályú tagságát?
Olvasói sztorik