Nemzetközi foci

Évtizedek óta nem látott mélyponton van a Chelsea

Ben Stansall / AFP
Ben Stansall / AFP
A Manchester United meggyőző győzelmet aratott, Kerkez csapata döntetlent játszott.

Újabb kínos vereséget szenvedett el a Chelsea, amely hazai pályán kapott ki 4-2-re a Wolvestől a Premier League 23. fordulójában, a vendégeknél Matheus Cunha háromszor volt eredményes. Sokat elmond a 11. helyre csúszó londoniak jelenéről az Opta statisztikája:

Míg a mostani szezont megelőzően 1989-ben fordult elő legutóbb, hogy két egymást követő bajnokin is négy-négy gólt kapott a Chelsea, addig Mauricio Pochettino kinevezése óta már kétszer.

Az ősszel volt egy 4-4-es döntetlenje a Manchester City ellen a csapatnak, amit a Newcastle United elleni 4-1-es vereség követett. Ezúttal pedig hét közben a Liverpool verte 4-1-re a Chelsea-t (Szoboszlai Dominik is betalált), ezúttal pedig a Wolves vágott egy négyest. Az eddigi 23 fordulóban már 39 alkalommal mattolták a londoni védelmet.

A Bournemouth 1-1-es döntetlent játszott a vendég Nottingham Foresttel. Az immár négy kör óta nyeretlen hazaiaknál a magyar válogatott védő, Kerkez Milos a 83. percben csereként lépett pályára.

A Manchester United háromgólos győzelmet aratott a tavaly Konferencia Liga-győztes West Ham United felett, amely hat veretlen találkozó után maradt alul ismét a Premier League-ben.

Premier League, 23. forduló

Bournemouth-Nottingham Forest 1-1 (1-1)
Chelsea-Wolverhampton Wanderers 2-4 (1-2)
Manchester United-West Ham United 3-0 (1-0)

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik