Overmars 2022 februárjáig az Ajax alkalmazásában állt, és Erik ten Hag edzőnek nagy segítséget nyújtott címek megszerzésében. Azonban kiderült, hogy szexuális tartalmú üzeneteket küldött női kollégáinak, ezért távoznia kellett. Egy hónappal később jelentkezett be érte az Antwerpen, ahol az évtized fogásának tartották, főleg, miután a csapat végül megnyerte a belga bajnokságot.
Miután távoztam az Ajaxtól, az osztrák Alpokba mentünk a családdal. Majd megőrültem, naponta tizenkétszer sétáltam. Végig az járt a fejemben, miért követtem el ilyen hibát, folyton azon gondolkodtam, hogyan lehetséges ez
– mesélte Overmars a holland közszolgálati médiának.
Hozzátette, mindössze négy héttel a távozása után jött az első megkeresés, amikor Leen Meijaard, az Ajax felügyelőbizottságának elnöke megkérdezte, vissza akar-e menni a nyáron.
Aztán már az antwerpeni munka alatt Danny Blind is megkereste 2023 végén, hogy felkérje az elbocsátott igazgató, Sven Mislintat helyére, de ismét nemet mondott.
„Azt hiszem, ha túl lennénk már a történteken, nyitott lennék rá. De egyelőre a belga klubnál szeretnék maradni, nagyon élvezem itt a munkát.”