Nemzetközi foci

Öltözőbe menekültek a berohanó drukkerek elől a focisták, félbeszakadt a meccs

Nesimages/Michael Bulder/DeFodi Images via Getty Images
Nesimages/Michael Bulder/DeFodi Images via Getty Images

A Feyenoord labdarúgócsapata vasárnap 2-1-re győzött a Vitesse vendégeként az Eredivisie 18. fordulójában.

Már a 22. percben vezetést szereztek a rotterdamiak egy szép távoli lövésnek hála, de térfélcsere után némi mázlival ugyan, de kiegyenlítettek a hazaiak. A szerencse azonban hamar a Feyenoord mellé állt, ugyanis a 85. percben egy gyengécske bal szélről középre tett labda éppen átpattogott Ramon Hendriks lába alatt, a kapus későn mozdult, az érkező Ondrej Lingr pedig az üres kapuba lőtt. A találat annyira felzaklatta a hazai drukkerek egy csoportját, hogy áttörtek egy kordont és megpróbáltak benyomulni a pályára nagyjából egy perccel a gól után. A focisták bemenekültek az öltözőbe a látványtól.

A félbeszakadt meccset azonban sikerült befejezni, az ESPN cikke szerint 20 perc alatt rendeződtek a viszonyok és a 87. perctől folytatódott a találkozó.

Győzelmével a Feyenoord második helyen áll a holland bajnokságban és öt ponttal előzi a harmadik Twentét, de még lőtávolban sincs a 17 győzelemmel és egy döntetlennel vezető PSV Eindhoven mögött.

Kapcsolódó
A dühös szurkolók elözönlötték a pályát, le kellett fújni a focimeccset
A huszadik percben előbb teniszlabdákat dobáltak a pályára, majd a teljes tábor benyomult a focistákhoz.
Olvasói sztorik