Nemzetközi foci

Közleményt adott ki az egyiptomi szövetség, ennyit kell kihagynia Mohamed Szalahnak

Issouf Sanogo / AFP
Issouf Sanogo / AFP

Előreláthatólag két hetet kell kihagynia Mohamed Szalahnak, a Liverpool és az egyiptomi válogatott támadójának, aki az Afrika Kupán sérült meg. A 31 éves játékos állapotáról az egyiptomi szövetség adott ki közleményt, amiben azt közölték, hogy Szalah combhajlító izma húzódott meg, de nem sérült meg komolyabban.

Előreláthatólag február 2-3-án térhet vissza, ami azt jelenti, hogy biztosan kihagyja a Zöld-foki Köztársaság elleni meccset január 22-én, és ha Egyiptom továbbjut, akkor még a nyolcaddöntőn is a sztárjátékos nélkül áll majd ki.

Egyiptom egyelőre várakozáson alul teljesít, eddig csak két pontot gyűjtött. A B csoport első fordulójában meglepetésre csak 2-2-es döntetlent játszott a csapat – Szalah akkor a 97. percben mentett pontot tizenegyesből –, majd Ghána ellen is ikszelt, akkor az első félidő végén kellett Szalaht lecserélni.

Sokkolt abban a pillanatban. Mindannyian tudjuk, hogy Mónak milyen ritkán kell kényszerűségből elhagynia a pályát, szóval tényleg történt valami

– mond pénteki sajtótájékoztatóján Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere.

Az Afrika Kupán a csoportok első két helyezettje, valamint a négy legjobb csoportharmadik jut tovább a legjobb 16 közé. Szalah jelenlegi állás szerint a negyeddöntőben játszhat ismét.

Kapcsolódó
Jürgen Klopp beszámolt Szoboszlai Dominik állapotáról
Nagy szükség lenne rá a hétvégi, Bournemouth elleni bajnokin.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik