Nemzetközi foci

Aggódhat a Liverpool, Szalah megsérült az Afrika-kupán

Issouf SANOGO / AFP
Egyelőre nem tudni, milyen súlyos Szalah sérülése
Issouf SANOGO / AFP
Egyelőre nem tudni, milyen súlyos Szalah sérülése
A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp aggódhat, miután csatára, Mohamed Szalah sérülés miatt kénytelen volt idő előtt befejezni az egyiptomi válogatott Afrika-kupa mérkőzését.

A klasszis támadó a Ghána elleni rangadó első félidejének ráadásban kért ápolást, majd bal combját fogva lesántikált a pályáról. A helyére Mostafa Fathi állt be, a csapatkapitányi karszalagot pedig Ahmed Hegazi védő kapta meg.

Egyiptomot néhány pillanattal később újabb csapás érte, a hosszabbítás 3. percében ugyanis Mohammed Kudus távoli lövéssel Ghánának szerzett vezetést. Ugyan Omar Marmoush a 69.é percben egyenlített, két perccel később Kudus már a második gólját szerezte, végül Mostafa Mohamed mentette meg az egyik pontot (2-2).

Az egyiptomi szövetségi kapitány, Rui Vitoria elismerte, hogy túl korai lenne megmondani, hogy Szalah komoly sérülést szenvedett-e vagy sem.

Még nem tudjuk, mi a probléma, de remélem, nem súlyos

– nyilatkozta közvetlenül a mérkőzés után.

Afrika-kupa, 2. forduló

A csoport
Egyenlítői-Guinea–Bissau-Guinea 4-2 (1-1)
Elefántcsontpart–Nigéria 0-1 (0-0)

 

B csoport
Egyiptom–Ghána 2-2 (0-1)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik