Nemzetközi foci

Beckenbauerre emlékeztek a Real-Atlético előtt, de a szaúdi szurkolók hangosan fütyültek

Yasser Bakhsh / Getty Images
Yasser Bakhsh / Getty Images

A szerdai Real Madrid-Atlético Madrid Szuperkupa-elődöntőt megelőzően az egyik legnagyobb focilegenda, Franz Beckenbauerre emlékeztek, aki január 8-án, 78 éves korában hunyt el. A Rijádban rendezett összecsapáson azonban a szaúdi közönség fütyülni kezdett a gyászszünet alatt.

A Cadena SER tudósítója egy helyi újságírót kérdezett ennek okáról, aki azt mondta nem Beckenbauer ellen irányult mindez, hanem kulturális különbségről van szó, az egyperces csend nem szokás Szaúd-Arábiában, és furcsán fogadták mindezt.

Nem ez volt az egyedüli alkalom, hogy fütty harsant fel a lelátón, a végül hosszabbítást követően 5-3-ra győztes Real világbajnok középpályását, Toni Kroost a pályára lépésétől kezdve fújolták, egyszer, amikor passzolásnál elcsúszott, pedig gúnyosan ki is nevették. Alighanem azért, mert a német játékos korábban kínosnak nevezte, hogy tehetséges játékosok inkább a szaúdi ligába igazoltak ahelyett, hogy az európai topfutballban maradtak volna.

A Real Madrid a Barcelona vagy az Osasuna ellen játszik majd a döntőben.

2019-ben jelentették be, hogy átalakítják a spanyolok a Szuperkupa lebonyolítását, és már nem a megszokott bajnok és kupagyőztes közti oda-visszavágós, vagy egymeccses párharc lesz, hanem négycsapatos tornát rendeznek, a mérkőzéseket pedig Szaúd-Arábiában rendezik meg (egy év kivétel volt a világjárvány miatt).

Kapcsolódó
Eltiltották, de a magyarok elleni Eb-meccsen már játszhat a Bayern München focistája
Leroy Sané leütötte ellenfelét, ami miatt pirosat kapott és ki kell hagynia pár mérkőzést.
Olvasói sztorik