Nemzetközi foci

Meghalt Franz Beckenbauer

John MACDOUGALL / AFP
John MACDOUGALL / AFP

78 éves korában elhunyt Franz Beckenbauer, aki játékosként és edzőként is világbajnoki címet nyert a német válogatottal.

A Császár becenévvel illetett Beckenbauer minden éremből nyert a vébéken a válogatottal – amelyben 103 alkalommal szerepelt –, 1974-ben aranyat, 1966-ban ezüstöt, 1970-ben pedig bronzot.

Eb-t is nyert a német csapattal 1972-ben, 1976-ban pedig a döntőben maradtak alul a csehekkel szemben, ez volt az a finálé, amit Panenka legendás tizenegyese döntött el.

Szövetségi kapitányként 1984 és 1990 irányította a Nationalelfet, amelyet kétszer is vb-döntőbe vezetett: 1986-ban 3-2-re kikaptak Argentínától, négy évvel később, az olaszországi tornán azonban Brehme tizenegyesével sikerült a visszavágás.

Beckenbauer a pályafutása elején még a középpályán játszott, később került egy sorral hátrébb, és lett minden idők egyik legelegánsabb védője, sokan őt tartják a söprögető poszt megteremtőjének. Beckenbauer neve összeforrt az évek folyamán a Bayern Münchennel, amellyel négyszer nyert Bundesligát, szintén négyszer német kupát, háromszor Bajnokcsapatok Európa Kupáját, egyszer-egyszer pedig Kupagyőztesek Európa Kupáját és Világkupát.

A Bayernből 1977-ben igazolt a New York Cosmoshoz, majd 1980-ban visszatért Németországba, és két idényt lehúzott a Hamburgnál, végül 1983-ban a Cosmosból vonult vissza. A New York-i csapattal háromszor nyerte meg az észak-amerikai ligát (NASL), a Hamburggal pedig 1982-ben élen zárt a Bundesligában.

1972-ben és 1976-ban ő nyerte el az Aranylabdát (ő az egyetlen védő, akit kétszer választottak a legjobbnak!), és további három alkalommal végzett az első háromban (1966, 1974, 1975).

Miután a vb-címet követően befejezte szövetségi kapitányi munkáját 1994 és 2009 között a Bayern klubelnöke volt, két ízben a kispadjára is leült az 1990-es években, a bajorokkal 1994-ben bajnoki címet, 1996-ban pedig UEFA Kupa-győzelmet ünnepelhetett.

Beckenbauer főszervezője volt a 2006-os, németországi világbajnokságnak, de megítélését rontották a szervezőbizottsághoz köthető tisztázatlan és kétes kifizetések. A németek legendája háromszor nősült meg és öt gyermeke volt.

A világfutballban három ember mondhatta el magáról, hogy játékosként és edzőként is világbajnokságot nyert: Beckenbauer, a brazil Mario Zagallo és a francia Didier Deschamps. Ebből az exkluzív társaságból már csak Deschamps él, mert Zagallo szombaton hunyt el.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik