Nemzetközi foci

Megindokolták, miért nem kapott tizenegyest a Liverpool az Arsenal ellen

dubz.co
dubz.co

1-1-es döntetlent játszott Liverpoolban az Arsenal, így a tabella élén karácsonyozik Mikel Arteta csapata. A londoniak egy korai góllal kerültek előnybe, majd a 20. percben megúsztak egy szituációt, amikor Martin Ödegaard kézzel ért a labdába, de a játékvezető, Chris Kavanagh nem fújt a sípjába, és a VAR-szobából sem jeleztek neki, hogy nézze vissza az esetet.

A Sky Sports stúdiójában Gary Nevillék azt taglalták, talán amiatt úszhatta meg Ödegaard és az Arsenal a büntetőt, hogy a norvég középpályás megcsúszott. A Sky aztán a félidőben közölte, hogy a játékvezetői bizottság (PGMOL) szerint nem történt hiba,

mert ugyan Ödegaard valóban kézzel ért a labdába, de az elcsúszás miatt a karjával egyensúlyozni próbált, és az a teste felé mozdult, nem pedig a labda útjának megakadályozása volt a célja. Emiatt pedig a VAR részéről sem volt indokolt, hogy közbelépjen, közölték.

A Liverpoolt nem fogták meg a történtek, nem sokkal később Mohamed Szalah egy remek lövéssel ki tudott egyenlíteni.

Jürgen Klopp, a Pool menedzsere a lefújás után azt mondta, menet közben neki fel sem tűnt az eset, csak a meccs után látta, mi történt, úgyhogy várja, hogy meggyőzzék, miért nem volt ez olyan kezezés, amiért tizenegyes járt volna a csapatának. „Hogy befolyásolta-e a meccset a döntés, azt viszont nem tudom megmondani” – tette hozzá a német.

Az Arsenal játékosát, William Salibát is megkérdezték a történtekről, ő azt mondta, nála ez büntetőt ért volna, de nem ő a játékvezető, tette hozzá.

A mérkőzést végigjátszotta a magyar válogatott, csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik.

Kapcsolódó
Súlyos sérülést szenvedett a Liverpool-játékos, aki egy ütközés után úgy esett el, hogy Kloppot is felborította
Saka bocsánatot kért az eset után, bár nem érezte, hogy szabálytalan lett volna.
Olvasói sztorik