Nemzetközi foci

Súlyos sérülést szenvedett a Liverpool-játékos, aki egy ütközés után úgy esett el, hogy Kloppot is felborította

Paul ELLIS / AFP
Paul ELLIS / AFP

Súlyos sérülést szenvedett Kosztasz Cimikasz, a Liverpool görög védője az Arsenal elleni rangadón.

A 27 éves Cimikasz az oldalvonal mellett harcolt a labdáért Bukayo Sakával, aki jó nagyot taszított a Pool játékosán, aki a földre zuhant, és felborította az edzőjét, Jürgen Kloppot is.

Klopp gyorsan felkelt, Cimikaszt viszont ápolták, majd a 35. percben le is kellett cserélni. A meccs után a német edző a Sky Sportsnak azt nyilatkozta, hogy Cimikasz eltörte a kulcscsontját, és hosszú időre kidőlt.

Az eset után közvetlenül nem éreztem, hogy nagy baj lenne, mivel nem fájt semmim. Az esés ellenére teljesen jól voltam, de jobban jártunk volna, ha nekem törik el a kulcscsontom, és Kosztasz lenne egészséges. Ezt így nehéz elviselni, főleg, hogy Andy Robertson is sérült

– utalt Klopp a csapat első számú balhátvédjére, akit szintén vállsérülés miatt műtöttek októberben, és januárban térhet csak vissza.

Az esetről megkérdezték Sakát is, aki azt mondta, hogy szeretne bocsánatot kérni Cimikasztól, és esze ágában sem volt, hogy sérülést okozzon neki.

„Úgy éreztem, ez egy 50-50-es ütközés volt, váll a vállnak. Nem láttam, de ezek szerint nagyon pechesen eshetett a földre. Azt sem vettem észre, hogy felborította Kloppot, mert nem gondoltam, hogy szabálytalan lettem volna, ezért csak a labdát figyeltem” – mondta Saka.

Az 1-1-re végződő rangadó után az Arsenal maradt az élen, a Liverpool egy pont hátránnyal a második. Sok pihenőjük nem lesz a játékosoknak, a Liverpool kedden a Burnley vendége lesz, míg az Arsenal csütörtökön a West Ham Unitedet fogadja.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik