Nemzetközi foci

Szoboszlai megint a tizenhatoson kívülről lőtt bombagólt

Peter Byrne/PA Images via Getty Images
Peter Byrne/PA Images via Getty Images

Hazai pályán nyert 5-1-re a a West Ham United ellen és ezzel bejutott a Ligakupa elődöntőjébe a Liverpool. Jürgen Klopp csapatában kezdett és látványos gólt is szerzett Szoboszlai Dominik.

Szoboszlai ezúttal is kezdett, és elég aktívan kezdte a mérkőzést, több lövése és veszélyes passza is volt. A 28. percben a vezetést is megszerezte csapatának: Quansah szerzett labdát, majd megjátszotta a magyart, aki a tizenhatos előterében maradt üresen, felnézett, és kilőtte a hosszú alsó sarkot. Íme, a gólja:

Szoboszlai végül a 60. percet, csapata 2-0-s vezetésénél hagyta el a pályát (Jones talált be a második félidő elején), amiben minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy december 23-án az Arsenal ellen játszik bajnokit a Pool. Szoboszlai lecserélése után még esett három gól, az utolsó gólt Jones szerezte a 85. percben. Korábban a Fulham és a Chelsea, valamint a másodosztályú Middlesbrough harcolta ki a négy közé jutást.

A négy között Szoboszlaiék a Fulhammel találkoznak, míg a másik ágon Chelsea-Middlesbrough összecsapást rendeznek. A párharcok első mérkőzései a január 8-i héten lesznek, a visszavágókat a január 22-i héten rendezik.

Szoboszlai fontosabb statisztikái a mérkőzésről.

Nem ez az első bombagólja a magyar válogatott csapatkapitányának a sorozatban. Emlékezetes volt, amikor Szoboszlai a Leicester City ellen a cserepadról beállva szerzett győztes gólt, amit a drukkerek később meg is választottak szeptember legszebb találatának. Az utóbbi időben egyébként több kritika is érte, amiket csak felerősített, hogy Jürgen Klopp is többször lecserélte a bajnokságban, de ez a gól most csattanós válasz volt Szoboszlaitól.

Kapcsolódó
Teljesen váratlan hőse lett a Barcának
Nagy nehezen, de le tudta győzni a Barcelona az Almeríát.
Olvasói sztorik