Nemzetközi foci

Teljesen váratlan hőse lett a Barcának

Josep Lago / AFP
Josep Lago / AFP

A Barcelona hazai pályán 3-2-re legyőzte a tök utolsó Almeríát a spanyol bajnokság 18. fordulójában, így kihasználta, hogy a rivális Atlético Madrid kétgólos előnyből botlott a fordulóban, és megerősítette a harmadik helyét. Sergi Roberto két gólt szerzett a meccsen.

A Barca uralta az első félidőt, majd egy szöglet után a vezetést is megszerezte Raphina révén, és úgy tűnt, akár még a szünet előtt el is döntheti a meccset. Nem így történt, olyannyira nem, hogy a félidő vége előtt Leao Baptistao kiegyenlített.

A második félidőben ismét egy szöglet utáni helyzet hozta meg a Barca vezetését, igaz, Baldéról ment ki a labda, vagyis az Almeríának kellett volna kirúgással jönnie. Helyette a hazaiak végezhettek el pontrúgást, Sergi Roberto pedig tanári módon fejelt a kapuba.

Azonban ez a vezetés is csak pillanatnyi volt a Barcelona részéről, Araujo és Inaki Pena nem értették meg egymást egy beadásnál, amiből Edgar alighanem élete egyik legkönnyebb gólját szerezte üres kapura. A 83. percben azonban a több nagy helyzetet is elrontó Lewandowski jó ütemben ugratta ki Sergi Robertót, aki a kapus mellett ellőtte a labdát és megnyerte a Barcelonának a mérkőzést.

Ez pályafutása során a második duplája volt a profik közt, az elsőt még 11 évvel ezelőtt jegyezte a Barcelona B csapatában az Alcorcón ellen.

Míg a Barcelona a harmadik helyen áll, az Almería továbbra is nyeretlen és tök utolsó a bajnokságban.

Kapcsolódó
Jó hír Rossinak: 221 nap után újra kezdett a magyar focista
Schäfer András október végén tért vissza sérüléséből, ezúttal pedig kezdett az Union Berlinben.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik