Nemzetközi foci

Erling Haaland nagyon kiakadt a bíróra, akinek nem érti a döntését Pep Guardiola

James Gill - Danehouse/Getty Images
James Gill - Danehouse/Getty Images

A Tottenham Hotspur vasárnap egy végletekig izgalmas mérkőzésen 3-3-as döntetlent játszott a Manchester City ellen.

A végeredmény könnyedén lehetett volna 4-3 is, a 94. percben ugyanis Jack Grealish törhetett volna kapura. Az ígéretes támadást azonban Simon Hooper megakasztotta annak ellenére, hogy eredetileg továbbot intett az indításkor, amikor viszont Grealishez került a labda, meggondolta magát és szabadrúgást ítélt. A labdáért hatalmasat küzdő Erling Haaland már a pályán szétszedte volna a bírót, később a közösségi oldalán is megosztotta azzal, hogy „wtf”, ami egy közismert rövidítése szabad fordításban annak, hogy „mi a fasz”.

A Manchester City vezetőedzője, Pep Guardiola ennél elegánsabb volt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. Amikor ugyanis az utolsó percekről kérdezték, visszautasította a választ.

Nem fogok olyanokat mondani, mint Mikel Arteta. Visszanézve is nehéz megemészteni, mert azután fújt a bíró, hogy már továbbot intett. Nem értem, miért tette. Következő kérdés?

mondta a spanyol szakember, aki azt is kiemelte, nem a bíró miatt játszott döntetlent a csapata.

Az Arsenal edzőjét, Mikel Artetát azért emlegette, mert a Newcastle ellen 0-1-re elveszített meccsén élesen bírálta a videobírós rendszert és a játékvezetést, amiért fegyelmi eljárás indult ellene. A közvélemény és a City-szimpatinzások természetesen Haaland oldalán állnak, de szabálykönyv alapján is nehéz lenne a játékvezető döntését védeni. A Premier League mostani szezonja ráadásul tele van furcsa döntések miatti balhéval, többek közt Wolverhamptontól már az első fordulóban bocsánatot kértek, amikor videózás után se kapott a csapat jogos tizenegyest. A közösségi oldalakat már vasárnap ellepték a Hoopert csalással vádoló bejegyzések, valamint a norvég csatárról készült képekből gyártott mémek is.

Guardiola egyébként megvédte támadóját a sajtótájékoztatón azzal, hogy mindenki csalódott lenne egy ilyen eset után.

Kapcsolódó
Hat gólt és egy rendhagyó rekordot hozott a City-Tottenham rangadó
Fordulkatos mérkőzésen játszott egymással 3-3-as döntetlent a Manchester City és a Tottenham Hotspur az angol bajnokságban.
Olvasói sztorik