Nemzetközi foci

Kiderül, kikkel játszik az Eb-n a magyar válogatott – minden, amit a sorsolásról tudni kell

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Szombat este rendezik Hamburgban a jövő nyári németországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportjainak sorsolását, amelyen akár a házigazdákat és a nyitómérkőzésen való szereplést, valamint a címvédő olasz válogatottat is megkaphatják ellenfélnek a magyarok.

Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a selejtezőben a G csoportot veretlenül megnyerve, egyenes ágon jutottak ki a kontinensviadalra, így a második kalapba kapott besorolást,

ott pedig az európai szövetség (UEFA) által meghatározott értékelés alapján a legerősebbnek számít. Ennek ugyanakkor különösebb jelentősége nincs, a sorsoláson ugyanis kalaponként húzzák majd ki a válogatottakat. Ami biztos, hogy Dánia, Albánia, Törökország, Románia, Ausztria nem lesz csoportellenfelünk, mivel ezek a csapatok is a második kalapban szerepelnek.

Adrián Zoltán / 24.hu

A német csapat az egyetlen, amelyet nem sorsolnak ki, házigazdakánt ugyanis automatikusan az A csoportban kap majd helyet. Ha a magyarok az A jelű négyesbe kerülnek, akkor az is előfordulhat, hogy ők játsszák majd a müncheni nyitómérkőzést a házigazdákkal június 14-én, írja az MTI.

A sorsolás menete szerint először az 1. kalapban szereplő együtteseket húzzák ki, közülük az első a B csoportba, a következő a C-be, majd a D-be, az E-be, valamint az F-be kerül. A folytatásban ugyanezen metódus alapján a 2., aztán a 3., végül a 4. kalap következik, utóbbiban három csapat kiléte még nem ismert, ezek a márciusi pótselejtezőn vívhatják ki az Eb-részvételt.

Érdekesség, hogy a már kijutott válogatottak közül – a magyarral együtt – ötöt is olasz szövetségi kapitány irányít. Luciano Spalletti az olaszokat, Domenico Tedesco a belgákat, Vincenzo Montella a törököket, Francesco Calzona pedig a szlovákokat juttatta ki a kontinenstornára. A kalapok beosztása miatt az is előfordulhat, hogy a magyar válogatott a belgákkal, a szlovákokkal és a címvédő olaszokkal kerül azonos négyesbe, így mind a négy együttest olasz szakvezető irányítaná az Eb-n.

A 12 mérkőzés óta veretlen magyar válogatott idén 1976 után zárt ismét veretlenül egy naptári évet, és az 1986-os világbajnokság óta először jutott ki egyenes ágon nagy tornára.

A sorsolást – melyen az is eldől, hogy melyik csapat mikor és hol játssza majd az Eb-n a csoportmeccseit – az Elbai Filharmónia épületében rendezik és az M4 Sport élőben közvetíti szombaton 18 órától.

A kalapok

1. kalap: Németország (házigazda), Portugália, Franciaország, Spanyolország, Belgium, Anglia

2. kalap: MAGYARORSZÁG, Dánia, Albánia, Törökország, Románia, Ausztria

3. kalap: Skócia, Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Hollandia, Horvátország

4. kalap: Szerbia, Olaszország (címvédő), Svájc, a 3 pótselejtezőről kijutó válogatott

Kapcsolódó
Marco Rossi tiszta vizet öntött a pohárba esetleges távozásával kapcsolatban
A magyar válogatott szövetségi kapitánya elég egyértelműen fogalmazott.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik