Nemzetközi foci

Foci-Eb: itt vannak a kalapok, mutatjuk, kiket kerül el a magyar válogatott

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Kedd este lezárult a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozata, melyből húsz válogatott – köztük a magyar – csatlakozott a házigazda Németországhoz. A 24 csapatos kontinensviadal utolsó három kiadó helye a márciusi pótselejtezőn dől el, de az Eb csoportjainak sorsolását már jövő szombaton megtartják Hamburgban.

A magyarok öt győzelemmel és három döntetlennel megnyerték a G csoportot, így a második kalapba kaptak besorolást, akárcsak

a dánok, az albánok, az osztrákok, a törökök és a románok, így velük nem kerülhet össze Marco Rossi szövetségi kapitány együttese.

A selejtezők alakulása miatt ugyanakkor a harmadik és a negyedik kalapban is vannak sztárcsapatok: előbbiből várják a december 2-i sorsolást a hollandok és a horvátok, utóbbiból a címvédő olaszok, valamint a svájciak.

Tizenketten küzdenek három helyért

Egyelőre három résztvevő kiléte nem ismert, az majd csak a márciusi pótselejtezők alkalmával derül ki, kikkel lesz teljes a mezőny. A pótselejtezőkön 12 csapat vehet részt a tavalyi Nemzetek Ligája alapján.

Az NL élvonalát jelentő 16 válogatott közül mindössze Lengyelország és Wales nem jutott ki egyenes úton a kontinensviadalra, így ők kaptak még egy esélyt. Az A divíziós ágat viszont fel kellett tölteni: az egyik csapat a D divíziót megnyerő Észtország lesz (ami egyben rá is mutat arra, hogy érdemes lehet még átgondolni a jelenlegi rendszert), míg a másik a másodosztályt jelentő B divízióból érkezik, amelyből így négy helyett öt válogatott vívhat pótselejtezőt.

Mateusz Birecki / NurPhoto / NurPhoto via AFP Robert Lewandowskiék is pótvizsgára kényszerülnek.

A második vonal négy csoportgyőztese közül Izrael és Bosznia-Hercegovina nem kvalifikálta magát, ezért rajtuk kívül további három csoportmásodik – Finnország, Ukrajna és Izland – próbálkozhat a pótselejtezőn. Az csütörtökön, a nyoni sorsoláson derül ki, hogy utóbbi három együttes közül melyik kerül át az A divíziós ágra.

Az NL harmadosztályából a török és a szlovák csapat vívta ki egyenes úton a részvételt, előbbi csoportgyőztes volt, így legjobb csoportmásodikként Luxemburg csatlakozhatott a másik három első helyezetthez – Georgiához (Grúzia), Görögországhoz és Kazahsztánhoz –, amelyek Törökországgal ellentétben nem jártak sikerrel a selejtezőkön.

A pótselejtező három ágának elődöntőit március 21-én rendezik, míg a három fináléra, melyeken gazdára talál az utolsó három kiadó Eb-hely, március 26-án kerül sor. Az Eb-t június 14. és július 14. között rendezik tíz városban.

Az Eb-re kijutott válogatottak besorolása és a pótselejtezők

1. kalap: Németország (házigazda), Portugália (J csoport győztese), Franciaország (B csoport győztese), Spanyolország (A csoport győztese), Belgium (F csoport győztese), Anglia (C csoport győztese)

2. kalap: MAGYARORSZÁG (G csoport győztese), Dánia (H csoport győztese), Albánia (E csoport győztese), Törökország (D csoport győztese), Románia (I csoport győztese), Ausztria (F csoport másodikja)

3. kalap: Skócia (A csoport másodikja), Szlovénia (H csoport másodikja), Szlovákia (J csoport másodikja), Csehország (E csoport másodikja), Hollandia (B csoport másodikja), Horvátország (D csoport másodikja)

4. kalap: Szerbia (G csoport másodikja), Olaszország (C csoport másodikja), Svájc (I csoport másodikja), a 3 pótselejtezőről kijutó válogatott

 

A pótselejtező résztvevői:

A divíziós ág: Lengyelország, Wales, Észtország (D divízióból)

B divíziós ág: Izrael, Bosznia-Hercegovina, Finnország, Ukrajna, Izland (utóbbi háromból egy átkerül az A divíziós ágra)

C divíziós ág: Georgia, Görögország, Kazahsztán, Luxemburg

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik