Nemzetközi foci

Élete legnagyobb buliját rendezte a rákbetegséggel küzdő klasszis futballedző

ROLF VENNENBERND / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
ROLF VENNENBERND / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
A legendás német futballedző, Christoph Daum tüdőrákos, de nem hagyja, hogy a halálos kór lelassítsa. Fékezhetetlennek mutatja magát, és mintegy 200 vendéggel megünnepelte a 70. születésnapját.

Október 24-én, kedden töltötte be a 70. életévét Christoph Daum, aki azt mondta, sohasem tett le arról, hogy megünnepelje a mérföldkőnek számító születésnapját. Így mintegy 200 barátját és társát meghívta egy brazil étterembe, Kölnbe – írta a Schweizer Illustrierte magazin.

De előtte még egy igazi gálán is részt vehetetett, a Sky tévécsatorna ugyanis készített róla egy dokumentumfilmet Daum – Diadalok és botrányok címmel.

Sikeredzőből kokainista

Daum az 1980-as években az 1. FC Kölnnél kezdett el dolgozni, a csapatot kétszer is ezüstéremhez segítette, majd 1990 novemberében átigazolt a Stuttgarthoz, amellyel 1992-ben megnyerte a német bajnokságot. 1994-től a török Besiktasnál dolgozott, amellyel kupát és bajnoki címet is nyert, majd jött 1996 és 2000 között a Bayer Leverkusen, amelyet négy szezon alatt háromszor is a második helyig vezetett a Bundesligában.

Meg is egyezett a német szövetséggel, hogy a 2000-es Európa-bajnokság után ő veszi át a válogatottat Erich Ribbecktől, ám a sajtó – köszönhetően a nagy rivális Bayern legendájának, Uli Hoenessznek, aki – megszellőztette, hogy kokainhasználó volt, ezt hónapokkal később beismerte, így elbukta a posztot.

Újabb légióskodás következett, 2002-03-ban az osztrák Austria Wiennel nyert bajnoki aranyat, majd a török Fenerbahcét vitte fel a csúcsra kétszer (2003-2004, 2004-2005). Legutóbb 2016–2017-ben dolgozott, akkor román szövetségi kapitányként.

Még vannak tervei

A szakembernél 2011 nyarán bőrrákot diagnosztizáltak, ám néhány évvel később, több műtét után kijelentette, hogy túlélte a betegséget. 2022 májusában egy rutinvizsgálat során azt állapították meg, hogy áttétek vannak a negyedik mellcsigolyáján, majd később rákos sejteket is felfedeztek a tüdejében.

Daum azonban nem engedte, hogy a diagnózis a félelem börtönébe zárja. 22 kemoterápiás kezelésen esett át, rengeteget fogyott és folyamatosan küzd az életéért. Szerinte a terápiáknak pozitív hatásuk volt, mert a rákos sejtek enyhén zsugorodtak. Orvosa szerint rendkívüli beteg, aki sohasem panaszkodik és rendkívül pozitív hozzáállással harcol.

Ami még segíti, hogy az egykori nagy ellenség, Uli Hoeness is felhívta, biztatta, még találkozott is vele.

Daum azt tervezi, hogy a születésnapi buli után Ausztriában egy hatalmas, családi karácsonyt tart feleségével, gyermekeivel és unokáival. Egyelőre addig tervez.

Kapcsolódó
Tüdőrákkal az intenzíven kezelik a legendás német futballedzőt
Christoph Daum élete legnagyobb csatáját vívja.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik