Nemzetközi foci

„Az összes játékos nevét nyilvánosságra fogom hozni”

Claudio Villa/Getty Images
Claudio Villa/Getty Images

Továbbra is a közelmúltban kipattanó fogadási botrányon pörög egész Olaszország.

Fabrizio Corona elsőként írta meg, hogy Nicolo Zaniolo és Sandro Tonali is fogadásokat köthetett korábban, előbbi ráadásul az AS Roma kupameccsei esetében is, amikor még a csapat játékosa volt. A Juventus játékosáról, Nicolo Fagioliról, még korábban derült ki, hogy sporteseményekre, köztük futballmeccsekre is fogadott, ráadásul egy illegális oldalon. A jelek szerint ők csak a jéghegy csúcsát képezték, mert az olasz újságíró szombaton azt mondta,

Az összes játékos nevét nyilvánosságra fogom hozni, akik benne vannak ebben a fogadási botrányban.

Az olasz válogatott Tonali és Zaniolo nélkül is hozta a kötelezőt, Máltát 4-0-ra intézte el a szombati Európa-bajnoki-selejtezőn, amivel 10 ponttal második helyen áll a C csoportban.

Kapcsolódó
Rendőrök keresték fel a játékosokat, hazaküldtek az edzőtáborból két olasz focistát
Nicolo Zaniolót és Sandro Tonalit keresték fel a hatóságok, mert a gyanú szerint sportfogadásban vettek részt, ami Olaszországban tilos.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik