Nemzetközi foci

Ibrahimovic: Egyszer megkértem a párom kezét, nemet mondott, második esélyt nem kap

Emmanuel DUNAND / AFP
Emmanuel DUNAND / AFP

Az előző idény végén vonult vissza Zlatan Ibrahimovic, akit lehetett szeretni, lehetett utálni, de egy biztos: hihetetlenül színes egyénisége volt az elmúlt két évtized labdarúgásának, legyen szó akár a frappáns, egóban bővelkedő nyilatkozatairól, akár a szédületes góljairól.

A 42. születésnapját október 3-án ünneplő svéd klasszis Piers Morgan Cenzúra nélkül című beszélgetős műsorának vendége volt, és azt mondta, a legjobbkor hagyta abba, mert fizikailag már sokat szenvedett, de a mai csatárok 95 százalékánál még ilyen állapotban is jobbnak tartja magát.

Nem Zlatanról lenne szó, ha arra a kérdésre, hogy szerinte ki minden idők legjobb játékosa, nem saját magát említette volna. Hozzátette, nem nyert sem BL-t, sem Aranylabdát, de így is begyűjtött 34 trófeát karrierje során, és úgy érzi, ő volt a legösszetettebb futballista, és szigorúan a képességeket nézve nem tud magánál jobbat mondani.

A beszélgetés rengeteg témát érintett, Morgan például azt mondta, a filmezésbe már korábban belekóstoló Ibrát el tudná képzelni egy James Bond-film főgonoszaként.

„Lezúznám James Bondot” – reagált a felvetésre Ibrahimovic, hozzátéve, hogy tisztában van vele, hogy a film végén a két szereplő közül Bond maradna csak életben.

Az interjú során Morgan megkérdezte a svédek válogatottbeli gólrekorderét (122 meccsen 62 gól), hogyhogy nem vette feleségül párját, Helena Segert, akitől két fia született.

„Nem akarok elveszíteni a vagyonom 50 százalékát. Komolyra fordítva a szót: megkértem a kezét, de nemet mondott. Erős nő, igaz? Azt mondtam neki, húsz éve velem vagy, megérdemled, hogy feleségül vegyelek. Erre ő azt felelte, nem kell hozzád mennem, hogy veled legyek. Hogy ez hogyan esett nekem? Még inkább kivívta a tiszteletemet. Az embernek nem kell mindig nyernie. Hogy kap-e második esélyt? Dehogy, az az egy esélye volt! Viszont van két gyerekünk, ez nagyobb dolog, mint a házasság” – magyarázta Zlatan a rá jellemző stílusban.

Szóba került a szaúdi bajnokság is, ahol immár olyan nevek játszanak, mint Cristiano Ronaldo, Sadio Mané, Jordan Henderson vagy Neymar. Ibrahimovic szerint az emberek a tehetséged, és nem a bankszámlád miatt emlékeznek majd rád, és ő azt vallja, hogy mindenkinek a legmagasabb szinten kell befejeznie a pályafutását, és nem szabad lejjebb adnia még az utolsó években sem. De nem ítéli el azokat, akik úgy érezték, nem keresnek elég pénzt, és emiatt belevágtak a busásan jövedelmező szaúdi kalandba.

A teljes interjú:

Kapcsolódó
Zlatan Ibrahimovic legemlékezetesebb góljai
Zlatan Ibrahimovic két különös ismeretőjele: a frappáns, egóban bővelkedő nyilatkozatok, valamint az emlékezetes gólok. Mi most utóbbiakból szedtünk össze egy nagyobb adagot, hogy aztán ki-ki kedve, ízlése szerint válassza ki a látványosabbnál látványosabb megmozdulások közül azt, amelyik a legjobban tetszett. Egy biztos: nem lesz egyszerű a választás!
Olvasói sztorik