Nemzetközi foci

Tökéletes kiírással búcsúzott a visszavonuló Ibrahimovictól a Milan-tábor

Gabriel Bouys / AFP
Gabriel Bouys / AFP
A 41 éves csatár szerződése lejár, nem hosszabbít, sőt a profi futballt is befejezi.

Az AC Milan bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Zlatan Ibrahimovic szerződését, aki így a Hellas Verona elleni, hazai bajnokin búcsúzott el a San Siro közönségétől. A milánói szurkolótábor tökéletes üzenettel köszönt el a svéd csatártól:

GODbye

– írták, ami egy szójáték, a vizslát kifejezés első felét (good) cserélték le az isten (god) szóra. A láthatóan meghatódott játékos a kezeivel szívet formálva reagált az üzenetre., könnybe lábadt szemekkel.

A 41 éves Ibrahimovic 2019-ben tért vissza az AC Milanhoz, amellyel tavaly bajnoki címet nyert. Sorozatos sérülései miatt ugyanakkor ebben a szezonban csak négy meccsen játszott, és ezek közül is csak egyszer volt kezdő. A lefújás után kiállt a közönség elé és bejelentette, hogy visszavonul.

Búcsúzom a futballtól, de nem tőletek!

Zlatan Ibrahimovic klubcsapataiban összesen 511 gólt szerzett, négy különböző országban is bajnok volt. Egyedül a Bajnokok Ligájában nem sikerült a csúcsra érnie. A svéd válogatottban 122 fellépése volt, ezeken 62-szer volt eredményes – utóbbival toronymagas rekorder.

Ami pedig az utolsó játéknap történéseit illeti:

az Atalanta és az AS Roma vívta ki az Európa Liga-szereplés jogát, mivel mindkét csapat nyert, így a szintén győztes Juventusnak a Konferencia Liga maradt hetedik helyezettként.

Szerdán az EL budapesti döntőjében a Sevillával szemben 11-esekkel alulmaradt fővárosiak korán hátrányba kerültek a bennmaradásért küzdő Spezia ellen, majd még a szünet előtt egyenlítettek, de ez kevés volt számukra a hatodik hely megtartásához, mivel a torinóiak a 68. perctől vezettek az Udinese vendégeként. A hét kör óta nyeretlen AS Roma végül a 90. percben az argentin válogatottal világbajnok Paulo Dybala 11-esével szerezte meg a győzelmet és ezáltal az újabb indulást a második számú európai kupasorozatban. Az Atalanta viszonylag simán, 5-2-re verte a Monzát, a Juventus pedig megőrizte minimális előnyét Udinében.

A Spezia sorsát nem pecsételte meg a drámai, római vereség, mert a vele azonos pontszámmal álló Hellas Verona is kikapott a negyedik AC Milan otthonában, így a két csapat között osztályozó dönt a kiesésről.

Serie A, 38. (utolsó) forduló

SSC Napoli-Sampdoria 2-0 (0-0)
AC Milan-Hellas Verona 3-1 (1-0)
AS Roma-Spezia 2-1 (1-1)
Atalanta-Monza 5-2 (2-0)
Lecce-Bologna 2-3 (1-0)
Udinese-Juventus 0-1 (0-0)

szombaton játszották:
Torino-Internazionale 0-1 (0-1)
Cremonese-Salernitana 2-0 (1-0)
Empoli-SS Lazio 0-2 (0-0)

pénteken játszották:
Sassuolo-Fiorentina 1-3 (0-0)

 

A tabella:
1 SSC Napoli      38 77-28  90 pont – Bajnokok Ligája
2 SS Lazio        38 60-30  74 – Bajnokok Ligája
3 Internazionale  38 71-42  72 – Bajnokok Ligája
4 AC Milan        38 64-43  70 – Bajnokok Ligája
5 Atalanta        38 66-48  64 – Európa-liga
6 AS Roma         38 50-38  63 – Európa-liga
7 Juventus        38 56-33  62 – Konferencia-liga
8 Fiorentina      38 53-43  56
9 Bologna         38 53-49  54
10 Torino          38 42-41  53
11 Monza           38 48-52  52
12 Udinese         38 47-48  46
13 Sassuolo        38 47-61  45
14 Empoli          38 37-49  43
15 Salernitana     38 48-62  42
16 Lecce           38 33-46  36
17 Hellas Verona   38 31-59  31 – osztályozó
18 Spezia          38 31-62  31 – osztályozó
19 Cremonese       38 36-69  27 – kiesett
20 Sampdoria       38 24-71  19 – kiesett

A Juventustól 10 pontot levontak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik