Nemzetközi foci

A Brighton az Old Traffordon oktatta a MU-t, a Tottenham katartikus fordítást mutatott be

Oli SCARFF / AFP
Oli SCARFF / AFP

3-1-re győzött a bajnok Manchester City a West Ham ellen a Premier League 5. fordulójában.

Ward-Prowse fejesével a West Ham került előnybe a 36. percben,

a City a második félidő elején jött vissza a meccsbe, amikor az új szerzemény, a Rennes-től érkezett Doku ügyesen csavart a bal sarokba.

A City végül az utolsó negyedórában vitte döntésre a dolgot, Álvarez löbbölt passza után Bernardo Silva használta ki a védők tétovázását,

majd Haaland is meglőtte a szokásos gólját, Bernardo Silva itt a gólpasszt szállította.

A másik manchesteri csapat meccse is 3-1-gyel zárult, és ott is a vendégcsapat győzött, a Brighton az Old Traffordon oktatta a MU-t.

Az első Brighton-gól egy remek támadás végén született, a kulcs Lallana megmozdulása volt, ahogy átlépte a labdát, amit a korábbi MU-játékos, Welbeck küldött a kapuba.

A második gól sem volt csúnya, Gross Lisandro Martínezt verte át egy lövőcsellel, mielőtt beköszönt Onanának.

A Brighton 2-0-nál sem állt le, és Joao Pedro révén a 71. percben a harmadik döfést is bevitte.

A MU a tunéziai Mejbri látványos lövésével szépített, de ez sokmindenen már nem változtatott.

A United zsinórban a negyedik bajnokiját veszítette el a Brighton ellen, és Erik ten Hagnak valamit kezdenie kell a védelemmel, mert a legutóbbi négy bajnokin tíz gólt kapott.

A játéknap legkatartikusabb győzelmét a Tottenham aratta, amely úgy fordított a Sheffield United ellen, hogy Richarlison – aki a brazil válogatottban játszott legutóbbi meccse után azt mondta, pszichológus segítségével próbál majd kimászni a gödörből, amibe belekerült – a 90+8. percben egyenlített,

majd Kulusevski a 90+10. percben szerezte a három pontot érő gólt.

A Spursnek ezzel 13 pontja van, és a második helyen áll az ötből ötöt nyerő Manchester City mögött.

Premier League, 5. forduló:

Aston Villa – Crystal Palace 3-1 (0-0)
Fulham – Luton 1-0 (0-0)
Manchester United – Brighton 1-3 (0-1)
Tottenham Hotspur – Sheffield United 2-1 (0-0)
West Ham United – Manchester City 1-3 (1-0)
Wolverhampton Wanderers – Liverpool 1-3 (1-0)
Newcastle United – Brentford 1-0 (0-0)

 

vasárnap játsszák:
Bournemouth – Chelsea 15.00
Everton – Arsenal 17.30

 

hétfőn játsszák:
Nottingham Forest – Burnley 20.45

 

A tabella:
1. Manchester City 5 14-3 15 pont
2. Tottenham Hotspur 5 13-5 13
3. Liverpool 5 12-4 13
4. Brighton 5 15-7 12
5. Arsenal 4 8-4 10
6. West Ham United 5 10-7 10
7. Aston Villa 5 11-10 9
8. Crystal Palace 5 6-7 7
9. Fulham 5 5-10 7
10. Brentford 5 8-6 6
11. Newcastle United 5 8-7 6
12. Nottingham Forest 4 6-6 6
13. Manchester United 5 6-10 6
14. Chelsea 4 5-5 4
15. Wolverhampton Wanderers 5 5-11 3
16. Bournemouth 4 4-8 2
17. Sheffield United 5 5-9 1
18. Everton 4 2-8 1
19. Burnley 3 3-11 0
20. Luton 4 2-10 0

Olvasói sztorik