Nemzetközi foci

„Visszamegyek Angliába és pszichológus segítségét kérem” – lecserélése után a kispadon sírt a brazil csatár

Pedro Vilela / Getty Images
Pedro Vilela / Getty Images

Két győzelemmel indította a világbajnoki selejtezősorozatot Brazília, amely előbb Bolíviát verte 5-1-re, majd Perut 1-0-ra. Mindkét meccsen kezdett, de mindkétszer lecserélték a Tottenham csatárát, Richarlisont, akit az első meccsen a kispadon mutatott a kamera, ekkor látszott, hogy a játékos elsírta magát a kispadon.

Az O Globónak nyilatkozott a két meccs után, azt mondta, elég viharos volt az elmúlt öt hónapja. Elárulta, hogy nem a lecserélésének, vagy annak szóltak a könnyei, hogy nem rúgott gólt, hanem sokkal inkább a pályán kívüli dolgoknak, amiket nem mindig tudott kiverni a fejéből.

Most már kicsit rendezettebb a helyzet otthon, már nincsenek a közelemben azok, akik csak a pénzemre pályáztak. Kezdenek kiegyenesedni a dolgok, biztos vagyok benne, hogy a Tottenhamnél is újra jó formába kerülök. Visszamegyek Angliába és pszichológus segítségét kérem, hogy megerősödjek fejben. Ez a cél, visszatérni erősebben

mondta a csatár.

A 26 éves Richarlison 2022 nyarán érkezett a Tottenhamhez, a londoni klub 60 millió fontot fizetett érte. A Spursben eddig 40 mérkőzésen négy gólja volt.

Kapcsolódó
Maguire anyja megelégelte a fia szidalmazását, nyílt levélben üzent a szurkolóknak
Az angol védőt a szurkolók és a szakértők egy része is kipécézte magának.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik