Nemzetközi foci bajnokok ligája

„Szinte az összes játékos esetében eltaláltuk, hova fogja rúgni” – készült a büntetőkre a feröeri csodacsapat

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A feröeri KÍ Klaksvík történelmet írt azzal, hogy szerda este tizenegyesekkel továbbjutott a Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében.

A Ferencváros elleni párharchoz hasonlóan hazai pályán nem esett gól a BK Häcken elleni meccsen, majd a visszavágó Svédországban 2-2-vel zárult, hosszabbításban pedig mindkét csapat egy-egy gólt lőtt. Tizenegyespárbajnak kellett eldöntenie a továbbjutást, ezt pedig 4-3-ra a Klaksvík nyerte.

Elmondtam a fiúknak, mit gondolok, hova kell rúgniuk, és ezt be is tartották, a kapusommal pedig átnéztük az összes várható rúgó tizenegyesét. Szinte az összes játékos esetében eltaláltuk, hova fogja rúgni, és egyet sikerült is megfognia

– mondta a feröeri csapat magyar kapusedzője, Turi Géza az M1 aktuális csatornának a párbajról.

A szakember elárulta, hogy az ő feladatkörébe tartozik feltérképezni és elemezni az ellenfél lövőit a büntetők során, emellett azt is megvizsgálja, a kapusok hogyan szoktak védeni, hogyan reagálnak, merre vetődnek, milyen jeleket adnak a testükkel, mire érdemes figyelni a nekifutásnál. Turi felidézte, hogy 2022-ben a koszovói FC Ballkani ellen pont büntetőkkel estek ki, de arra is kitért, hogy a következő fordulóban rájuk váró Molde hasonló stílusban játszik, mint a Häcken.

Ha a norvégok ellen kikapna a KÍ és azt követően az Európa Liga rájátszásában is alulmaradna, akkor is ott lesz már biztosan a  Konferencia Liga csoportkörében ősszel, ezzel pedig beírta magát a feröeri sporttörténelembe.

Kapcsolódó
Folytatódik a feröeri csoda: a Fradi után a svéd bajnokot is kiejtette a Klaksvík
Három gólt is szereztek idegenben, majd jobban lőtték a tizenegyeseket. Ezzel már biztos, hogy csoportkörben szerepelhet az ősszel.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik