Nemzetközi foci bajnokok ligája

„Annyira kibaszottul szürreális” – hőssé vált a Klaksvík villanyszerelője

Adam IHSE / TT News Agency / AFP
Adam IHSE / TT News Agency / AFP

Nem lehet betelni a KÍ Klaksvík szenzációs teljesítményével: a feröeri bajnok a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában a Ferencvárost, a másodikban pedig a svéd bajnok BK Häckent búcsúztatta, és a norvég Molde ellen folytatná a menetelést. A siker egyik hőse – a gólzsák Árni Frederiksberg mellett – Jonatan Johansson kapus, aki tavasszal még a norvég ötödosztályban mezőnyjátékosként szerepelt, ám a rodoszi nyaralása alatt olyan telefonhívást kapott, amely megváltoztatta az életét.

A Klaksvík edzője, a korábbi 22-szeres norvég válogatott középpályás, Magne Hoseth 2016-17-ben még együtt játszott vele, emlékezett rá, és felhívta, amikor kapusproblémával küzdött. Johansson ugyan jelezte, hogy két éve nem védett, végül mégis kötélnek állt.

Már a Fradi ellen is jól teljesített, a svédek ellen pedig a tizenegyespárbajban remekelt.

Olyan, mintha még mindig nyaralnék és ez a világ legjobb nyaralása. Nem is tudom, mit mondjak, annyira kibaszott szürreális az egész

– idézte a 32 éves játékost az Aftonbladet, aki viccesen azt mondta, ha nem is Feröeren, de Klaksvíkban akár díszpolgár is lehet.

„Annak ellenére, hogy három gólt kaptam, mégis hőssé váltam. A tizenegyeseknél ötből háromnál jó irányba indultam el” – tette hozzá.

A svéd túra után most egy norvég kiruccanás következik.

„Kicsit szomorú, amikor egy európai kupakalandban veszek részt, akkor először Göteborgba, majd Moldéba kell menni. Lehetett volna kicsit egzotikusabb is, hehe…”

A csapat már biztosan csoportkörös lesz valamelyik kupasorozatban, a gond csak az, hogy Jonatan Johansson szerződése augusztus végén lejár, ő pedig – villanyszerelőként dolgozva – jelenleg a szabadságát tölti a munkahelyén.

„Beszélnem kell az edzővel és a főnökömmel, utóbbi meg kell kérdeznem, kaphatok-e hosszabb szabadságot. Ha megengedi, maradok” – viccelődött.

Kapcsolódó
„Szinte az összes játékos esetében eltaláltuk, hova fogja rúgni" – készült a büntetőkre a feröeri csodacsapat
A Ferencvárost kiejtő KÍ Klaksvík a svéd bajnokon is túljutott a Bajnokok Ligájában, többek között a magyar kapusedzőjének hála.
Olvasói sztorik