Nemzetközi foci

„A patkány, mindent tálcán kapott a kezébe” – Ryan Giggsszel nem beszél már az apja

Peter Powell/PA Images via Getty Images
Peter Powell/PA Images via Getty Images

Ryan Giggset, a Manchester United egykori labdarúgóját felmentette az ügyészség minden vád alól, de a családjával így is végérvényesen megromlott a kapcsolata.

A vád szerint a 49 éves walesi legendás focista ellen bántalmazás miatt indult eljárást, arra gyanakodtak, hogy akkori barátnőjét, Kate Greville-t megalázta, zaklatta és lealacsonyította. Ugyan felmentő ítéletet kapott a korábbi labdarúgó, de édesapja, Danny Giggs ennek ellenére sincs jó véleménnyel róla.

„Nekem is voltak barátnőim, mint mindenki másnak, de Dawnnal már jó ideje boldogan élünk. Jó lenne, ha lehiggadna. Jobb emberekkel kellene körülvennie magát, mert senki sem száll szembe vele. Mindent tálcán kapott a kezébe már 15 éves kora óta”

– idézte a biztonsági őrként dolgozó Dannyt a Daily Mail.

Ryan Giggs azzal vívta ki leginkább az emberek ellenszenvét, hogy saját testvére, Rhodri Giggs feleségével, Natahsa Leverttel folytatott viszonyt nyolc éven keresztül. Apjuknak erről is markáns véleménye van.

A patkány! Fel nem tudom fogni, hogy tehet valaki ilyet a testvérével. Amikor olvastam a hírt, azonnal autóba ültem és elindultam Manchesterbe, isten tudja, mit teszek, ha otthon találtam volna. Kétszer állítottak meg gyorshajtásért, de nem büntettek meg érte. Azt tanácsolták a rendőrök, pár percig gondoljam át, mit csinálok és forduljak vissza. Végül megtettem.

Ryan Giggsszel egyébként az ügy kirobbanása óta nem beszélt az édesapja.

Kapcsolódó
Nem volt erőszak és megaláztatás: Ryan Giggset felmentették minden vád alól
Évekig küzdött azért, hogy tisztára mossa a nevét.
Olvasói sztorik