Nemzetközi foci

Szoboszlai: Klopp emberileg is teljesen lehengerlő, elképesztően jó fej

liverpoolfc.com
liverpoolfc.com

A Liverpool labdarúgócsapata vasárnap bejelentette Szoboszlai Dominik szerződtetését.

A magyar válogatott középpályásával azonnal megjelent egy interjú a Sportálon, ahol köszönetet mondott az RB Leipzignek, amiért segítettek neki eljutni a Premier League-be, emellett arról is beszélt, hogy nagy hatással volt rá az első hívás Jürgen Klopp vezetőedzővel.

Azt nyilván nem árulom el, mi hangzott el a videóhívásnál, de annyit mondhatok, hogy nagyon megnyugtatott az a beszélgetés. Amellett, hogy a világ egyik legjobb edzője, emberileg is teljesen lehengerlő. Elképesztően jó fej volt, amolyan „chill”-es beszélgetés volt. Úgy beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást. Már alig várom, hogy elkezdjük a közös munkát.

David Ornstein, a The Athletic újsgírója pénteken írt arról, hogy Szoboszlai eligazolhat Lipcséből, vasárnap már a Liverpool mezében pózolt. Erről is beszélt a válogatott csapatkapitánya.

„Egyszercsak felgyorsultak az események, a feltételes módból pedig valóság lett. Most pedig azt mondhatom, hogy olyan csapathoz szerződtem, amiről gyerekkorom óta álmodtam, és eljutottam arra a szintre, amit kissrácként kitűztem magam elé.”

A jövőbeli tervekről pedig így nyilatkozott Szoboszlai:

A következő tíz- tizenkét évben azon a szinten szeretnék maradni, ahova most eljutottam, emellett folyamatosan fejlődni akarok, egyre jobb futballistává válni. Kizárólag ez lebeg a szemem előtt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik