Nemzetközi foci

A balti gladiátorok szenvedni jönnek Budapestre

ANDREJ ISAKOVIC / AFP
ANDREJ ISAKOVIC / AFP
A közhely szerint az egyik legnehezebb feladat a kötelező győzelem behúzása. Mit várjunk akkor egy olyan mérkőzéstől, mint a magyar-litván Eb-selejtező, amely előtt mindkét együttes arra számít, hogy kínlódni fognak a pályán? Litvánia a kísérletezés fázisában is foggal-körömmel küzd a pontokért, ráadásul minden nyomást a magyarokra próbál áthelyezni.

A magyar labdarúgó-válogatott kedd este fogadja Litvániát az Európa-bajnoki selejtezők negyedik fordulójában. Sokan azt várják, hogy hasonló mérkőzést produkáljon Marco Rossi csapata, mint a Bulgária elleni 3-0-s siker alkalmával. Az előzmények alapján érthető ez, hiszen a FIFA világranglistáján szerénykedő litvánok

  • a szerbektől kikaptak és a bolgárok ellen is csak döntetlent játszottak,
  • több mint egy éve nem nyertek mérkőzést,
  • a Nemzetek Ligájában tökutolsók lettek a csoportjukban Törökország, Feröer-szigetek és Luxemburg mögött, egyetlen pontot szerezve.

Mindezek után érthető, hogy kötelező győzelemként van elkönyvelve ez a mérkőzés, ami azonban nem jelenti azt, hogy a magyar csapatnak nem kell majd vért izzadnia. Litvánia úgy szerzett pontot Bulgária ellen, hogy a 17. perctől emberhátrányban játszott, e mellett pedig pontosan tisztában van a saját játékerejével, vagyis egy rettentően kellemetlen ellenfél is lehet, ha összeszedetten védekezik, ugyanolyan harcosan, mint a korábbi mérkőzéseken.

Montenegró ellen pedig láttuk, mennyire ki tudják húzni a magyar válogatott méregfogát, ha egy csapat kőkeményen és fegyelmezetten védekezve átadja a kezdeményezés lehetőségét.

Érdemes azt is megjegyezni, hogy a litván válogatott egy éve nem kapott két gólnál többet a mérkőzésein, Szerbia is úgy tudott kétszer betalálni, hogy sokkal többre nem volt esélye egy kapufát leszámítva. Nagyjából tehát arra lehet számítani, hogy a litvánok épp arra készülnek, ami legkevésbé fekszik nekünk, de valószínűleg nem tudják majd megfelelően végrehajtani.

„A piros lapig úgy gondolom, hogy azt sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk a pályán. Sikerült labda nélkül zárni a területeket, majd abból támadásba lendülni. Egy szöglet után gólt is szereztünk. A kiállítás jó lecke volt, mert még kevesebb játékossal is behúzhattuk volna a meccset! Védekezésben persze sok energiát kellett adni. A második félidőben viszont átrendeztük a taktikai formációt, ami tovább nehezítette az ellenfelek dolgát, nem adtunk nekik területet veszélyes támadáshoz.

Köszönet azoknak a játékosoknak, akik gladiátorként küzdöttek! Mára a csapat felnőtt, mint egy férficsapat. Egy ilyen meccs tapasztalatot, önbizalmat ad és mindenki önbecsülését növeli

értékelt Edgaras Jankauskas vezetőedző a Bulgária utáni 1-1-et követően, ami szintén betekintést enged a taktikai elképzelésekbe.

Ezek a gladiátorok pedig tényleg beletették a melót mindkét meccsbe, a szerbek ellen öt, míg a bolgárok ellen tíz lövést blokkolt a védelem. „A tegnapi körülményeket szem előtt tartva, a döntetlen Kaunasban kétségkívül győzelemmel ér fel. Gladiátorként harcoltak, ahogyan Edgaras Jankauskas edző is értékelte játékosait. Ismét megerősítést nyert, amit már tudunk: a litván labdarúgók jelenlegi generációja kész vérig harcolni a pályán” – fogalmazott Nerijus Kesminas, Litvánia közkedvelt futballkommentátora.

ANDREJ ISAKOVIC / AFP Dusan Vlahovic lövésénél már nem sikerült blokkolnia Edvinas Girdvainisnek.

A képet kicsit árnyalja, hogy Edvinas Gertmons kapus is beletett 3, illetve nyolc védést az eddigi két Eb-selejtezős összecsapásba, ezek azonban zömmel távoli, vagy gyenge minőségű lövések voltak. A litván kapus egyébként is stabil teljesítményre képes, az európai Konferencia Liga csoportkörében 75%-os hatékonyságban védett, amivel nem sokkal maradt le a kupasorozat legjobbjaitól. Nem kiugró a teljesítménye, de a tutit védi, egy ilyen válogatottnál pedig ez az alapja mindennek.

Akire mindenképpen figyelnünk kell majd a mérkőzésen, az a Torino 19 éves tehetsége, Gvidas Gineitis. A középpályás 16 évesen került Olaszországba, előbb a SPAL utánpótlásában focizott, majd onnan került át Torinóba, ahol három élvonalbeli mérkőzésen is pályára lépett már. Amellett, hogy nagyjából irányítóként szerepel a válogatottban, ő végzi el a pontrúgásokat is, a bolgárok elleni szögletéből gól is született.

Technikailag képzett játékos, saját térfelén 97 százalékkal osztogat. Támadásban viszont fejlődnie kell, mert gyakran vállal párharcot, vagy rizikós passzt, amiknek nagyjából a fele jön be és a fejjátéka sem igazán erős. Egyelőre nem is kimondottan rá épül a válogatott labdás játéka, ahogy Kesminas írta Facebook-bejegyzésében, erre még nem áll készen. De a kommentátor írásából kiderül, hogy másra sem hárul ekkora szerep és az azzal járó nyomás sincs a csapaton.

Valószínűleg inkább előny, mint hátrány, hogy nincsenek sztárok a csapatban. Először is: ha lenne is, akkor sem olyan, mint Messi vagy Haaland. Másodszor: amikor nincsenek sztárok, nincsenek olyan játékosok, akik jól tudják, hogy mennyire távol vannak a többiek, ez szörnyen motiváló

– írta a kommentátor.

És igaza is van, hiszen Gineitis mellett még légiós is alig akad a keretben, nemhogy topligás játékos. Litvánia nagy erénye azonban, hogy mindezzel tisztában van. Jankauskas szövetségi kapitány még játékosként megjárt számos országot, többek között szerepelt a Real Sociedadban, a Nice-ben, a Portóban és a Benficában is, a válogatottban pedig 56-szor szerepelt. Pontosan tisztában van azzal, milyen a nemzetközi szint és ahhoz képest hol tart a litván válogatott. Nem csoda, hogy amikor csak lehet, leveszi játékosai válláról a terhet, ahogyan ellenünk is tette, amikor futballnagyhatolmnak könyvelte el Magyarországot.

Magyarország a csoport két favoritja közül az egyik. A keretet fiatal, de tehetséges futballisták alkotják. A csapat erősségéről mindent elárul, hogy tavaly legyőzte Németországot és kétszer az Eb-ezüstérmes Angliát is.

Okos húzás ez, főleg annak ismeretében, hogy több 19-20 éves labdarúgó is a keret tagja, akiken így nincs nyomás. Eközben viszont nem csak feltett kézzel várja a verést Jankauskas, épp ellenkezőleg. Kinevezése óta több játékosnak is lehetőséget adott, bátran dob be bárkit a mélyvízbe. 2023-ban Kipras Kazukolovas márciusban debütált, Bulgária ellen Deividas Sesplaukis és Rokas Lekiatas mutatkozott be, ellenünk pedig Armandas Kucys és Matijus Remeikis mutathatja meg magát, de mellettük Lukas Paukste és a 19 éves Faustas Steponavicius is az első alkalomra vár.

Nagy gondot okoz azonban a litvánoknak a két kimaradó személye is. Justas Lasickas a Bulgária elleni piros lapja miatt marad ki, pedig az egyik legrutinosabb védő a csapatban a maga 41 válogatottságával. Még nála is nagyobb érvágás a csapatkapitány, Fedor Cernych sérülése, aki a legfontosabb és legnagyobb tapasztalattal bíró játékos a csapatban. A szövetségi kapitány külön ki is emelte, hogy bár kész a meccsterv, még Szoboszlai Dominikra is felkészültek, de nem biztos, hogy három nap alatt át tudja szervezni az együttesét. „A Montenegró elleni meccsen a magyarok domináltak, de nem lőtték be a helyzeteiket, talán ez dühöt akarják majd kompenzálni ellenünk” – vélte a 48 éves edző.

Jelenleg tehát itt tart a litván csapat, rengeteg újonc, fiatal és bizonytalan jövőjű játékos mozog a felnőtt és korosztályos válogatott között. Egyelőre még abban a stádiumban van Jankauskas a csapata, amikor a kapitány keresi azokat a futballistákat, akikre számíthat a jövőben. Ez a kísérletezés váratlan megoldásokkal is jár, de hazájában tudják azt is, hogy elkerülhetetlen mindez, ha előre akarnak lépni.

Jankauskas kísérletezése ad némi reményt, hogy tudja, mit kell tenni és talán még azt is, hogyan. Ez persze még nem lesz kész keddre, Magyarországon. Mi lesz helyette? Másfél óra szenvedés

– közölte Kesminas.

Hegedüs Róbert / MTI Edgaras Jankauskas litván szövetségi kapitány (balra) és Edvinas Gertmons kapus (jobbra) a litván labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján a másnapi, Magyarország elleni Európa-bajnoki selejtezõ mérkõzés elõtt.

A magyar csapatnak sem lesz sétagalopp ez a meccs, a litván csapat behúzódik majd saját térfelére, nagyjából 30 és 40 százalék között birtokolja majd a labdát és gyors ellentámadásokra, pontrúgásokra játszik majd. Ezt kell majd feltörni Rossi csapatának és minél tovább tart berámolni egy gólt, annál nehezebb lesz.

Nagyon nehéz meccs lenne, ha hamar gólt kapnánk egy olyan csapat ellen, mint Magyarország. Az első 15 perc, mint mindig, most is nagyon fontos lesz, nagy koncentrációval és hozzáállással kell kezdenünk.

szögezte le Gertmons, ennél jobb összefoglalás pedig nem is kell a taktikai elképzeléshez.

Olvasói sztorik