Története első BL-győzelmét aratta a Manchester City, amely Rodri góljával nyerte meg az Inter elleni isztambuli döntőt. A Manchester United (1999) után a City a második angol csapat, amely triplázni tudott, Pep Guardiola pedig a Barcelona után egy újabb klubbal tudta egy szezonon belül megnyerni a BL-t, a kupát és a bajnokságot.
A Manchester City 1-0-ra legyőzte az Intert az isztambuli döntőben, és ezzel története során először nyerte meg a Bajnokok Ligáját.
Bár a fogadóirodáknál egyértelmű favorit volt a City, ez az első félidőben nem köszönt vissza a pályán, mert az angol bajnok és FA Kupa-győztes csapat a labdabirtoklási fölény ellenére nem talált fogást az Interen.
A City legjobban passzoló középpályása, De Bruyne az első játékrész első felében szokatlan helyen, a bal oldali félterületben futballozott, ahonnan nem tudott hatékony lenni, majd középre húzódott, és onnan alakította az első felvonás legígéretesebb lehetőségét, amikor Haaland kiszorított helyzetből leadott lövését bal kézzel hárította Onana.
Az angolok nem csak a kimaradt lehetőség miatt szomorkodhattak, hanem azért is, mert ismételte magát a történelem, De Bruynét a 2021-es BL-döntőn is le kellett cserélni a szünet előtt, és most is, ezúttal a combját fájlalva, könnyes szemmel sántikált le.
Az Inter esélye az volt, hogy a City hátsó alakzata láthatóan ideges volt, Akanji például Édersonra várva elengedett egy hátratett labdát, amire Martínez csapott le, de a világbajnok csatár éles szögből Édersonba lőtt, miközben Guardiola az oldalvonalnál térdre borulva figyelte a jelenetet.
A második félidő közepén Rodri törte meg a jeget, Bernardo Silva kapott remek labdát, és bár beadása Acerbi testéről levágódott, így lett jó a második hullámban érkező Rodrinak, aki okosan a bal sarokba lőtt. A gólt és a meccs összefoglalóját itt lehet megnézni.
Az Inter szinte egyből egyenlíthetett volna, megint Akanji volt bizonytalan, de Dimarco ívelt fejesénél a léc kisegítette Édersont, majd az Inter-játékos ismétlését saját csapattársa, Lukaku blokkolta.
A remekül leforduló és ezzel magát helyzetbe hozó Foden eldönthette volna a meccset, de Onana életben tartotta az Intert, amelynek még volt egy óriási egyenlítési lehetősége, Lukaku közeli fejesét azonban Éderson – talán maga sem tudja, hogyan – hárítani tudta.
Bár ment előre az Inter az utolsó percekben is, a City kihúzta, így először – és veretlenül – nyert BL-t, ezzel a városi rivális MU 1999-es bravúrja után második angol csapatként triplázott.
A pályafutása harmadik BL-sikerét elérő (2009, 2011, 2023) Guardiola már a Barcelonával is összehozott egy triplázós idényt, ő az első edző, akinek ez két csapattal is sikerült.
Az olaszok pedig üres kézzel zárták az európai kupaidényt, pedig mindhárom sorozatban volt döntősük, de az Inter mellett a Roma (a Sevilla ellen az EL-ben) és a Fiorentina (a West Ham ellen a Konferencia Ligában) is elbukott.
A mostani volt zsinórban a negyedik BL-döntő, amelyen mindössze egy gól születetett.
Bajnokok Ligája, döntő:
Manchester City (angol) – Inter (olasz) 1-0 (0-0)
Isztambul, Atatürk Olimpiai Stadion, 71 412 néző
v.: Marciniak (lengyel:)
Manchester City: Éderson – Akanji, Ruben Dias, Aké – Stones (Walker, 82.), Rodri – Bernardo Silva, De Bruyne (Foden, 36.), Gündogan, Grealish – Haaland.
Inter: Onana – Darmian (D’Ambrosio, 85.), Acerbi, Bastoni (Gosens, 76.) – Dumfries (Bellanova, 76.), Barella, Brozovic, Calhanoglu (Mhitarjan, 84.), Dimarco – L. Martínez, Dzeko (Lukaku, 57.).
gól: Rodri (68.)
sárga lap: Haaland (90+2.), Éderson (90+4.), illetve Barella (59.), Lukaku (83.), Onana (90+2.)
A triplázó európai labdarúgócsapatok:
2: Bayern München (német) – 2013, 2020, FC Barcelona (spanyol) – 2009, 2015
1: Celtic Glasgow (skót) – 1967, Ajax Amsterdam (holland) – 1972, PSV Eindhoven (holland) – 1988, Manchester United (angol) – 1999, Internazionale (olasz) – 2010, Manchester City (angol) – 2023
A góllövőlista élcsoportja:
12 gólos: Erling Haaland (norvég, Manchester City)
8 gólos: Mohamed Szalah (egyiptomi, Liverpool)
7 gólos: Kylian Mbappé (francia, Paris Saint-Germain), Vinícius Júnior (brazil, Real Madrid)
6 gólos: Joao Mário (portugál, Benfica)
A Manchester City útja a diadalig:
G csoport:
Sevilla (spanyol) – Manchester City 0-4
Manchester City – Borussia Dortmund (német) 2-1
Manchester City – FC Köbenhavn (dán) 5-0
FC Köbenhavn – Manchester City 0-0
Borussia Dortmund – Manchester City 0-0
Manchester City – Sevilla 3-1
A csoport végeredménye: 1. Manchester City 14 pont, 2. Borussia Dortmund 9, 3. Sevilla 5, 4. FC Köbenhavn 3
nyolcaddöntő:
RB Leipzig (német) – Manchester City 1-1
Manchester City – RB Leipzig 7-0
negyeddöntő:
Manchester City – Bayern München (német) 3-0
Bayern München – Manchester City 1-1
elődöntő:
Real Madrid (spanyol) – Manchester City 1-1
Manchester City – Real Madrid 4-0
döntő:
Manchester City-Internazionale (olasz) 1-0