Nemzetközi foci

Ibrahimovic után újabb ikon távozhat a Milantól – de nem önszántából

Marco BERTORELLO / AFP
Marco BERTORELLO / AFP

Amikor a Milan 0-3-s összesítéssel kiesett a Bajnokok Ligája elődöntőjében a városi rivális Inter ellen, a technikai igazgató Paolo Maldini azt nyilatkozta, a keret nem elég erős ahhoz, hogy két sorozatban is kiemelkedő eredményt tudjon elérni. És hozzátette, hogy ezt a tulajdonosnak is elmondták.

Később ugyanezt visszhangozta, csak más szavakkal Stefano Pioli edző, aki pontosan tisztában volt azzal, hogy csapata erőn felül teljesítve lett bajnok a 2022-2022-es idényben, és a mostani szezonban is kiderült, hogy ha alapemberek kidőlnek, vagy csak pihenteti őket,

akkor akár a nagycsapatnak nem nevezhető Empoli, Cremonese vagy Spezia legyőzése is gondot okoz a Milannak.

Az utolsó bajnokin, amely után Zlatan Ibrahimovic bejelentette, hogy visszavonul, a Milan-ultrák is kitettek egy molinót, amin az szerepelt: „Egy újabb idény eltelt, itt az ideje belehúzni az átigazolási piacon. Szintet akarunk lépni”.

Ezek után hétfőn a Milan tulajdonosát, az amerikai RedBird nevű céget képviselő Gerry Cardinale, valamint Maldini találkoztak, hogy megvitassák az erősítésekre szánt költségvetést.

Az olasz lapok szerint a felek álláspontja nagyon messze volt egymástól, ráadásul feszült hangulatban zárult az egyezkedés, és hétfőn este már arról szóltak a hírek, hogy Cardinale kirúgta Maldinit, valamint a sportigazgatót, Ricky Massarát.

Az elmúlt években ők ketten feleltek az átigazolásokért, és Maldini személyében a klub egyik legnagyobb ikonja távozik,

aki játékosként többek között öt BEK-et/BL-t és hét bajnoki címet szerzett a klubbal, amelyben édesapja, Cesare, valamint a fia, Daniel is szerepelt.

A Milannews nevű oldal szerint Maldini és Massara távozása után a vezérigazgató Giorgio Furlani, valamint a klub vezető játékosmegfigyelője, Geoffrey Moncada bonyolíthatja le a nyári átigazolásokat. A Milan negyedik helyen zárt a Serie A-ban – igaz, ehhez kellett a Juventus pontlevonása is –, így az ősszel a BL főtábláján szerepelhet. Hogy milyen csapattal, az a jövő zenéje, de egy biztos: ezek után izgalmas nyár elé néz a klub.

A kiemelt képen Massara, Maldini és Pioli látható.

Olvasói sztorik