Nemzetközi foci

Ibrahimovic búcsúzóul még leoltotta az őt kifütyülő szurkolókat

Piero Cruciatti / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Piero Cruciatti / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Zlatan Ibrahimovic nem bírt az érzelmeivel, a pályán és a nyilatkozataiban mindig kőkemény svéd csatár a Milan-Verona bajnoki után bejelentette, hogy visszavonul a labdarúgástól.

Ibrahimovic a szezon nagy részében nem állt a Milan rendelkezésére, előbb a térdműtétjéből lábadozott, majd visszatérése után négy bajnokin összesen mindössze 144 percet töltött a pályán, majd ismét megsérült.

Így is felállított egy rekordot, amikor az Udinese elleni – VAR-ozás után megismételtetett – tizenegyesből betalált, 41 évesen és 166 naposan ő lett a Serie A történetének legidősebb gólszerzője.

1:27-nél látható a történelmi gól:

Az ultrák már a Verona elleni meccs előtt elbúcsúztak Ibrától, majd a 3-1-es hazai győzelem után az ünnepelt a kezébe vette a mikrofont, hogy meghatódva mondjon köszönetet a klubnak, az edzői stábnak, a játékostársaknak, valamint a szurkolóknak. Nem csak az ő szeme volt könnyes, a lelátón is sokan sírtak, és a játékostárak között is volt, akinél eltört a mécses.

Ibrahimovic beszéde elején fel-felharsant a füttyszó, a hatalmas egóval megáldott klasszis ugyanis soha nem volt népszerű az ellenfél szurkolóinak körében, és a Veronát Milánóba elkísérő vendégdrukkerek ezt érzékeltették is vele. Őt azonban nem olyannak ismerhetjük, aki ezt szó nélkül hagyná:

„Fütyüljetek csak, ez a legnagyobb dolog számotokra idén, hogy láthattok engem” – hangzott Ibra válasza, amit hatalmas ováció fogadott a Milan-tábor részéről.

A 122-szeres svéd válogatott (62 góljával ő hazája csúcstartója) támadó a Milannal mindkét időszakában nyert egy-egy bajnoki címet (2011, 2022), de korábban begyűjtött három scudettót az Interrel is (2007, 2008, 2009). A PSG-nél többek között zsinórban négy bajnokságot nyert, de a Barcelonával és az Ajaxszal is élen zárt a spanyol, illetve a holland élvonalban, a Manchester Unitednél pedig három kupasikernek (Szuperkupa, Ligakupa, Európa Liga) volt részese.

Csapataival (Malmö, Ajax, Juventus, Inter, Barcelona, Milan, PSG, Manchester United, Los Angeles Galaxy, majd ismét Milan) összesen 32 trófeát nyert, és számtalan egyéni elismerést is begyűjtött, 2013-ban például egy zseniális ollózós góllal lett övé a Puskás-díj.

Olvasói sztorik