Nemzetközi foci bajnokok ligája

„Ez a szezon egy szar” – a Tottenham csatára edzőjét kritizálta a BL-kiesés után

JUSTIN TALLIS / AFP
JUSTIN TALLIS / AFP

Akárcsak a PSG, a Tottenham is rúgott gól nélkül fejezte be a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjét. Antonio Conte csapata a San Siróban 1-0-ra kapott ki a Milan ellen, odahaza pedig képtelen volt igazán nagy nyomás alá helyezni az ellenfelet, Mike Maignannak, az olaszok francia kapusának egyedül a visszavágó hosszabításában, Harry Kane fejesénél kellett komolyabb védést bemutatnia.

A két meccsen csereként beállva összesen negyven percet kapott a Spursben a brazil csatár, Richarlison, aki a kiesés után kifakadt a kevés játéklehetőség miatt.

„Nem igazán értettem, hogy miért csak a cserepadon kezdtem. A West Ham és a Chelsea ellen is ott volt a csapatban, mindkét bajnokit megnyertük, aztán a Contét helyettestő Cristian Stellini legutóbb, a Wolverhampton ellen csak a cserék közé nevezett, és mindössze öt percet kaptam. Megkérdeztem, hogy miért, de nem kaptam rá választ. A visszavágó előtt pedig tesztelték a fizikai állapotomat, majd miután kiderült, hogy tudom vállalni a játékot, megint csak a kispadra kerültem.

Ezek azok a dolgok, amiket nehezen értek meg. Bocsánat a kifejezésért, de ez a szezon egy szar, sokszor csak percek jutnak, pedig ha pályára kerülök, kiteszem a szívem-lelkem

– panaszkodott a 25 éves játékos.

Emlékezhetünk, a katari vébé legszebb góljának Richarlison szerbek elleni, akrobatikus mozdulattal szerzett találatát választották, és úgy tűnik, a brazil támadó a világbajnokságra időzítette a léegjobb formáját.

Katarban a Kamerun elleni utolsó csoportmeccset leszámítva mindig kezdő volt, és három gólt szerzett, ami több, mint amint a Premier League-ben és a BL-ben összehozott.

A bajnokságban 17 meccsen még egyszer sem volt eredményes, a BL-ben pedig mindkét gólját az első csoportmeccsen, a Marseille ellen jegyezte.

A nyáron az Evertontól közel 60 millió euróért elhozott csatár legközelebb a Nottingham ellen próbálhatja megtörni a góltalansági sorozatát, és a Spursnek a mostani kiesés után nagyon fontos lenne, hogy bennmaradjon az első négyben, ezáltal jövőre is indulhasson a BL-ben.

Olvasói sztorik