Nemzetközi foci

A legtöbbet szidott embernek kell a legerősebbnek maradnia a focipályán

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Sűrűn lehet olvasni olyan esetekről, amikor a játékvezetőt támadás éri. Néha „csupán" fenyegetésről van szó, de akadnak, akik nem bírják a mérkőzések feszültségét, és meg is támadják a bírót, mások pedig a találkozók után kezdenek gyűlölködni az interneten. Magyarországon mik az arányok? A profik és az amatőrök között mekkora a különbség? Milyen segítséget kapnak, akik belevágnak a bírói szakmába? Ennek próbáltunk utánajárni.

Spori, szedd már össze magad!

– ilyen vagy kevésbé szofisztikált bekiabálások teljesen átlagosak egy focimeccsen, és nemcsak a lelátóról, hanem a pályáról is érkeznek a beszólások. Miközben játékvezetők nélkül nem lehet mérkőzést rendezni, a játékosoktól mégis legtöbbször semmilyen tiszteletet nem kapnak, sőt, inkább csak ordítozást.

Ez viszont csak a jéghegy csúcsa.

A 2021 augusztusában lejátszott Kiskőrösi LC–Dabas Gyón FC Magyar Kupa-mérkőzésen néhány szurkoló a játékoskijáró közelében megvárta és meg is támadta az egyik asszisztenst. Egyiküket 2022 májusában hat hónap börtönre ítélte a Kiskőrösi Járási Ügyészség garázdaság és testi sértés miatt. De nem csak a dühös drukkerek miatt aggódhatnak a játékvezetők,

  • szeptemberben a megyei III. osztályú Csikvánd edzője a lefújást követően azonnal berohant a pályára, és többször is megrúgta a játékvezetőt, majd a szemtanúk szerint később az öltözőknél le is köpte őt.
  • A szintén megyei III. osztályú Perenye mérkőzése azért szakadt félbe 2020 októberében, mert az egyik játékos felpofozta a bírót egy piros lapot követően. A futballista addig is agresszíven viselkedett, az ütését látva a szurkolók is a pályára rohantak, hogy bántalmazzák a játékvezetőt.

Ilyesmi persze nem csak itthon történhet meg, a probléma globális. Augusztusban az argentin amatőr ligában rendezett Garmense-Deportivo Indepedencia mérkőzésen Dalma Cortadi játékvezető két sárga lapot is kiosztott gyors egymásutánban, a másodikat követően azonban a Garmense játékosa, Cristian Tirone ököllel hátulról fejbe ütötte.

Júniusban az El Salvadortban tevékenykedő José Arnoldo Amayát úgy megverték, miután felmutatott egy piros lapot az egyik amatőr meccsen, hogy később a kórházban belső vérzés következtében meghalt.

2021 októberében a brazil élvonalbeli Guarani–Sao Paulo összecsapáson William Ribeiro egy kedvezőtlen ítélet után felrúgta a játékvezetőt, majd addig rugdosta őt a földön, amíg a bíró elveszítette az eszméletét.

Egy hónappal korábban a bosnyák bajnokságban a címvédő Borac Banja Luka nyert a Velez otthonában 2-0-ra, de a második gólnál beözönlöttek a pályára a hazai szurkolók, és rátámadtak az ellenfélre meg a játékvezetőre. A bírót megfenyegették, megverték és a kocsiját is felgyújtották.

A BBC cikke szerint a 2021–2022-es idényben összesen 380 embert, közöttük játékosokat és edzőket tiltottak el Angliában, akik amatőr mérkőzésen megtámadták vagy megfenyegették a játékvezetőt. A szigetország 1100 mérkőzéséből 70-et kellett elhalasztani ilyen incidensek miatt, vagyis a találkozók csaknem hét százalékát.

(Lapunk megkereste az MLSZ bizottságát, hogy az itthoni arányokról is képet kapjunk, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.)

„A verbális atrocitásokat még ott sem lehet megúszni, ahol nincsenek nézők”

Annak sincs jó üzenete, hogy időnként a világhírű csapatok edzői ordítoznak a bírókkal. A Manchester City elleni bajnokin például Jürgen Klopp is átlépett egy határt, végül a játékvezető a piros lapot is felmutatta a Liverpool edzőjének, aki egyébként később vállalta is ezért a felelősséget.

A Bajnokok Ligájában Antonio Conte esett neki a játékvezetőknek, miután elvették csapata, a Tottenham győztes gólját a 96. percben, míg az olasz bajnokságban úgy kellett elrángatni Rick Karsdorpot a bíró elől.

Ezek persze eltörpülnek az alacsonyabb osztályokban tapasztalható agressziótól, ma már szinte elképzelhetetlen, hogy egy hivatásos labdarúgó vagy topmenedzser bántalmazza a játékvezetőt.

„Egy profi játékos az edzésmunkában és a taktika betartásában is fegyelmezettebb, így valamelyest jobban viseli a bírói döntéseket is, mint egy amatőr bajnokságban szereplő játékos. Természetesen számtalan esetben elégedetlenkednek profi futballisták is, de sokkal nehezebben veszítik el az önkontrolljukat” – mondta erről a 24.hu-nak Kassai Viktor. A korábbi játékvezető világbajnokságon, a Bajnokok Ligájában és az NB I-ben is fújta a sípot, visszavonulása után előbb az orosz, majd a bolgár bírók vezetője lett. Ennek köszönhetően komoly rálátása van az eseményekre.

Öt százalék alatti azoknak a száma, akik a játékvezetői vizsga sikeres teljesitése után a megyei szintnél feljebb, az NB-s osztályokban kapnak lehetőséget. Egy átlagos megyében tíz év alatt 200–300 új játékvezető jelentkezik be, akik közül körülbelül tízen jutnak el az NB III-es bajnokságig vagy még feljebb. Minden fiatal kollégának nagy álma lehet a Bajnokok Ligájában vezetni, de ez egy hihetetlenül nagy kihívás, hiszen az elmúlt 30 évben ez mindössze öt magyar játékvezetőnek sikerült.

Önmagában jól hangzó lehetőség, hogy bíróként vegyünk részt egy futballmeccsen, és sokakban ott mocorog az érzés, hogy „megmutatom, hogyan kell ezt jobban csinálni”. Csakhogy bármilyen mérkőzésbe belenézünk, szinte mindig azt lehet látni, hogy a játékvezetőt inzultálják, ezt pedig bírni kell idegekkel.

Főleg, hogy az alacsonyabb szinteken és bizony az utánpótlásban is a szülők, a játékosok és az edzők sem kezelik sokszor partnerként a játékvezetőket.

A BBC arra biztatta olvasóit, hogy küldjék el saját tapasztalataikat a játékvezetőkről, ebből pedig egy csokorra valót közölt is. Meglehetősen lehangoló a kép. „Akkor hagytam abba az U12-es meccseket, amikor egy hónap alatt leköptek, megütöttek és kulccsal összekarcolták a kocsimat a szülők” – írta egyikük, míg egy másik korábbi játékvezető azt mondta, olyan mérgező, erőszakos és tiszteletet nélkülöző a közeg, hogy nem bírta tovább.

Graham Barclay / Bloomberg / Getty Images

Itthon is találkozni hasonló esetekkel, sokan nehezen viselik a folyamatos abúzust, mások attól tartanak, hogy mivel maguk is játszanak egy csapatban, máshogy viselkednek majd velük szemben a saját mérkőzéseiken. A magyar amatőrök legjobb esetben is semlegesen állnak hozzá a bírókhoz.

Csapatonként átlagosan nulla és két játékos közé saccolom azokat, akik már úgy kezdik el a mérkőzésüket, hogy a bírót ellenségnek tekintik. A többiek inkább meg se szólalnak, persze nem lehet tudni, hogy eközben mi jár a fejükben. Inkább ez a neutrális mentalitás jellemző, de igazság szerint a rossz mindig jobban megmarad

– mondta a 24.hu-nak Horváth Tamás, aki a budapesti amatőr ligákban fújta a sípot.

A találkozó során a bírói küldöttség teljesen magára van utalva, a támadások következményei azonban már nem maradnak büntetlenül. A jegyzőkönyvben feltüntetett leírás alapján minden mérkőzést kivizsgál a játékvezetői bizottság. Amennyiben kirívó eset történik, akkor tárgyalásra kerül sor, amelyen részt vesznek a játékvezető mellett az érintett csapatok edzői, futballistái is. Ezek után születhet meg a döntés, amely alapján megszabják a szankciókat – ezekben akár a bíró is kaphat eltiltást, bár nem ez a jellemző.

„Amikor ilyesmi előfordul, akkor egy ideig nem küldik az adott játékvezetőt a balhéban szereplő csapat hazai és idegenbeli meccseire sem. Ez nem büntetés, nem jelenti azt, hogy rosszul fújt volna az illető, csak így tudják megvédeni őket” – magyarázta Horváth Tamás.

Érdekes ellentmondás, hogy Kassai Viktor szerint minél magasabb szintre jut valaki, annál nagyobb lesz a támogatottság, pedig pont a pályakezdők szorulnának rá a segítségre. Ez azonban felfoghatatlan mennyiségű emberi és pénzügyi erőforrást igényelne.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

„A verbális és fizikai támadásokat külön érdemes vizsgálni. A verbális atrocitásokkal már a játéktéren szembesülnek a játékvezetők, mert a játékosok folyamatosan nyomás alatt tartják őket. A nézők pedig válogatás és sokszor önkontroll nélkül formálnak véleményt az ellenfél futballistáiról, a játékvezetőkről, de még a saját játékosaikról is. Valamiért ez a viselkedési norma alakult ki a futballmeccseken, és nem hiszem, hogy ez gyökeresen megváltozik a jövőben. Évtizedekkel ezelőtt a szurkolók beszólásai még inkább élcelődésnek vagy szurkálódásnak hatottak, de ahogy a mai társadalomban, így a labdarúgásban is a mérce sokkal lejjebb került.

Szerencsére azért a tettlegesség, a bírók bántalmazása nagyon ritka, bár ilyenkor annak országos visszhangja van a médiában. Ne feledjük azonban, hogy országos szinten egy hétvégén több mint kétezer megyei vagy utánpótlás mérkőzést játszanak le fizikai atrocitás nélkül, csak erről nem számol be a sajtó, így egy torz kép alakulhat ki a megyei labdarúgásban uralkodó viszonyokról.

Sajnos minden fizikai atrocitás negatív kampány a futballnak és a játékvezetésnek. Hiába nem tehet róla a bíró, ritkán jelennek meg más hírek a megyei játékvezetőkről az országos sajtóban, így ez akár riasztó lehet a fiatal pályakezdők és a szülők szemében. Sokak fejében létezhet az a sztereotípia, hogy a megyei meccs az, ahol megverik a bírót, ez viszont nem felel meg a valóságnak. Jelenleg is több mint kétezer játékvezető járja hazánk focipályáit minden hétvégén, akik a folyamatos kritikák ellenére szívvel-lélekkel űzik ezt a csodálatos sporttevékenységet a megyei labdarúgás segítése érdekében” – mondta Kassai.

Extra nehezítés: online jelenlét

A technika fejlődése sokat segített: a gólvonal-technológia, a VAR, sőt a headsetek megjelenése mind a játékvezetők munkáját segítik. Csakhogy a közösségi média népszerűsége is ennek a változásnak a része, ez pedig táptalaja a bírók zaklatásának. Az MLSZ adatbankjából nagyon könnyen ki lehet keresni azoknak a nevét, akik közreműködtek a találkozókon, innentől pedig már csak a szerencse dolga, megtalálják-e az illetőt más platformokon is. De tényleg van, aki ezzel tölti az idejét?

Sokkal hétköznapibb, mint aminek lennie kellene. Rengetegen keresnek rá a játékvezetőre a mérkőzés után, ezeknek nagy része anyázás, csak ritkán alakul ki belőle produktív párbeszéd. Előfordul az utóbbi is, de ez a ritkább

– mondta erről Horváth Tamás.

Még a profiknak is gondot okozhat ez a világ. Kassai Viktornak ebben is van tapasztalata, hiszen megannyi mérkőzésen óhatatlanul előfordulnak hibák is. A legemlékezetesebb bakija egy Manchester City-Sahtar Donyeck mérkőzésen történt, amikor még nem állt rendelkezésre a videóbíró-rendszer és Raheem Sterling földbe rúgásáról azt hitte, az egyik ukrán védő rúgta meg az angolok támadóját.

Az eset után számos gyűlölködő komment és üzenet látott napvilágot, a rosszmájúak azt is felvetették, hogy miatta vezették be a BL-ben a VAR-t. Ezeken a pillanatokon is túl kell tennie magát egy profinak.

„Amikor egy fiatal pályakezdő elkezdi a játékvezetést, értelemszerűen már használja a különböző társasági hálózatokat, hiszen ez ma az élet szerves része. Az online térben azonban már bármikor elérhető egy játékvezető, mindenki lekövethető. A fiatal kollégáknak emiatt sokkal nehezebb, mint korábban, mert nekik már nem csak a pályán kell elviselniük az esetleges gyűlölködést. Ha egy mérkőzés után egy néző vagy akár egy játékos megjegyzést tesz rájuk vagy megfenyegeti őket, akkor ezzel a kedvelt hobbijuk hirtelen teherré válhat.

A tanfolyamon az nem része a tananyagnak, hogy miként védjék meg magukat az online térben kapott pofonoktól, és ha ezt nem tudják kezelni, könnyen más szabadidős tevékenység után néznek a fiatalok. Amikor valaki odáig eljut, hogy NB I-es vagy BL-meccseket vezet, addigra ezt már tudja kezelni, és tudatosan kerüli egy játékvezető az online támadásokat.

Varga Jennifer / 24.hu

A játékvezetéshez tehát kellő mértékű önuralom és tűrőképesség kell, ám arra is kíváncsiak voltunk, hogyan lehetne esetleg segíteni a bírók munkáját. Mivel azonban a futballból soha nem lehet majd kizárni a kintről és a pályáról érkező beszólásokat, az eszközök nagyon limitáltak.

  • Egyrészt a fegyelmi bizottságok tehetik a legtöbbet azzal, hogy a fizikai atrocitásokat rendkívül kemény büntetésekkel „jutalmazzák”. Nem mindegy, hogy a bíró megütéséért hat hónapot vagy éveket kell-e kihagynia egy játékosnak, vagy esetleg örökre eltiltják.
  • Másrészt a problémák megelőzésére a pályakezdő bírók azt próbálhatják meg, hogy törlik magukat a közösségi felületeken, vagy úgy állítják be azokat, hogy ne legyenek megtalálhatók.
Olvasói sztorik