Nemzetközi foci

Pereskedés lehet abból, hogy még edzésre sem mehet Szalai Ádám

RvS.Media / Basile Barbey / Getty Images
RvS.Media / Basile Barbey / Getty Images

Jogi útra terelheti ügyét Szalai Ádám, a svájci élvonalban szereplő Basel magyar csatára. A 34 éves játékos kikerült az első csapat keretéből és még a közös edzéseket sem látogathatja, külön készül.

Egyelőre csak találgatások vannak arról, mi vezethetett idáig. A svájci Blick értesülései szerint egy idegenbeli, vilniusi túra során egyedüliként nem ment köszönteni a csapatot elkísérő drukkereket, illetve egy St. Gallen elleni 3-2-es győzelmet követően nem volt kellőképpen boldog.

Szalainak a nyárig szól a szerződése, és bár felröppent olyan pletyka is, hogy visszavonul a szezon végén, maga a játékos úgy nyilatkozott, majd maga bejelenti, hogy mikor zárja le a karrierjét. A képviselője pedig úgy nyilatkozott a napokban, hogy arra számítanak, a Basel vezetősége hamarosan befejezi az „érthetetlen és megengedhetetlen” eljárást.

A Blick pedig megjegyzi, hogy Szalai Ádám azt fontolgatja, hogy jogi segítséget kér abban, hogy visszakerljön az első csapatba.

A csatár február közepén csatlakozott a svájci csapathoz, amelynél 24 mérkőzésen hat gólja és egy gólpassza van. Legutóbb szeptember 3-án lépett pályára klubjában, egy ideig még padozott, hetek óta viszont nem került meccskeretbe.

Olvasói sztorik