Nemzetközi foci

Mourinho 18 éves csodacseréje nyerte meg a meccset a Romának

Ettore Griffoni / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Ettore Griffoni / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Emberhátrányban harcolta ki a győzelmet a Roma a Verona otthonában a Serie A 12. fordulójában.

Pedig a nehéz helyzetben lévő Verona vezetett, amely megbüntette a Romát Abraham hatalmas kihagyott ziccere után, és Dawidowicz szerencsés góljával került előnybe.

Aztán a lengyel játékos durván eltalálta Zaniolót, így hősből bűnbak lett, mivel tíz emberre fogyatkozott a hazai csapat.

Az emberelőnyt még az első félidőben gólra váltotta a Roma, a kapufáról kipattanó labdát Zaniolo pofozta be.

Aztán sokáig eredménytelenül gyűrte a vendégcsapat a Veronát, végül a 88. percben sikerült megszerezni a győztes gólt, amiben elévülhetetlen érdemei voltak az alapvonalnál a védőt becsapó Maticnak, valamint a bal sarkot választó Volpatónak. Utóbbi aztán a harmadik gólban is szerepet vállalt, ő adta a gólpasszt El Shaarawynak, aki zseniálisan emelte át a kapust, majd begurította a labdát.

Az 57. percben csereként beállt Volpato 18 évesen és 350 naposan a Roma legfiatalabb játékosa lett 2004 óta – azóta gyűjti a statisztikákat az Opta nevű cég –, aki egy bajnokin gólt szerzett és gólpasszt is adott.

A Roma a győzelemmel a negyedik helyen áll, egy ponttal előzi meg a városi rivális Laziót, amellyel vasárnap 18 órától vív rangadót az Olimpicóban.

Serie A, 12. forduló:

Monza – Bologna 1-2 (0-0)
Hellas Verona – AS Roma 1-3 (1-1)

 

vasárnap játszották:
Torino – AC Milan 2-1 (2-0)
Lazio – Salernitana 1-3 (1-0)
Cremonese – Udinese 0-0
Spezia – Fiorentina 1-2 (1-1)
Empoli – Atalanta 0-2 (0-1)

 

szombaton játszották:
Napoli – Sassuolo 4-0 (3-0)
Lecce – Juventus 0-1 (0-0)
Internazionale – Sampdoria 3-0 (2-0)

 

Az állás:
1. Napoli 12 30- 9 32 pont
2. Atalanta 12 18- 8 27
3. AC Milan 12 25-13 26
4. AS Roma 12 16-11 25
5. Lazio 12 24- 8 24
6. Internazionale 12 25-17 24
7. Juventus 12 18- 7 22
8. Udinese 12 20-12 22
9. Torino 12 12-14 17
10. Salernitana 12 16-17 16
11. Sassuolo 12 14-17 15
12. Bologna 12 14-18 13
13. Fiorentina 12 13-17 13
14. Empoli 12 9-17 11
15. Monza 12 11-21 10
16. Spezia 12 10-22 9
17. Lecce 12 9-15 8
18. Sampdoria 12 6-21 6
19. Hellas Verona 12 11-24 5
20. Cremonese 12 9-22 5

Olvasói sztorik